A kampány elkezdődött

– Látod, így múlik el egy szavahihetőnek álmodott párt dicsősége – törölgette könnyektől homályos szemét két féldeci konyak után,kedvenc törzshelyünkön, a Lacafaca bárban. – Ezzel az erővel meghívhatta volna az aszalódó testű Ciccolinát vagy a leköszönő pápát, több eredményt ért volna velük,mint a pápaszemes magyarutálóval.

Egy szuszra benyakalta félliternyi maradék sörét, majd habos szájjal szuszogva tovább folytatta:

– Csak neked mondom, kenyeres pajtásom, berkeinkben ilyet nem merek mondani, de az az érzésem, hogy Attila barátunk a rossz lóra tett ezzel a meghívással. Na és a dumája, az sem volt szívderítően pozitív. Mi az, hogy a korábbi kormányok „jobban teljesítettek”? Könnyű volt osztogatni a felvett horribilis kölcsönökből, nemde? Most meg az mostaniak nyakába szakadt a törlesztés. Sajnos ezt a mi begyöpösödött fajtánk nem érti meg, jobban mondva nem is akarja. A vezetőink meg azt szajkózzák, hogy most rosszabbul élünk, mint akkor. Vagy nézzük az átok alatt sínylődő devizahiteleseket. Talán Orbánék termékei? Korántsem, barátom.
Vadszöllősi Valérián heves bólogatásom láttán megtáltosodott és ismeretségünk óta először őszintén kinyílt a szíve és a szája.

– Tíz darab kézzel pingált húsvéti tojásban fogadok veled – szólt meggyőzően ­, hogy ha a pártvezetés ilyen lejárató szándékú kortes agitációt folytat a jövőben is, összeborulhatnak akárkivel, nem elzavarják a hataloméhségükben szétmarcangolt mostani kormányt, hogy kétharmaddal seggeljenek le a bársonyszékbe, de még a parlamenti küszöbről is leverik a lécet…

– Bölcsen beszélsz Valérián – mondtam. – Úgy érzem, hájjal kenegetsz. Szívemnek tetsző hozsánna minden egyes szavad. Szívesen meghívlak még egy konyakra, csak fejtsd ki tovább a véleményedet.

Vadszöllős Valérián villogó szemekkel akkorát csapott az asztalra, hogy az okos telefonját babráló pultoslány ijedtében elejtett készüléket.

– Elég volt, elég ! – mondta méla undorral arrébb tolva üres poharát.

– Nem iszol többet ? – álmélkodtam.

– Nem a nedűre mondtam, hogy elég volt – válaszolt sietve. – A hataloméhes konduktorok zagyva kortes szólamaira mondom, hogy doszta! Azt a maszlagot, amit a kabinet ellen, meg a vakvilágba lefetyelnek, ma már a többség nem veszi be. Elmegy a kedvem a vörös szegfűtől, mióta látom, hallom, hogy minden szót kiforgatnak, jó szándékú pozitív tényeket, eredményeket fejtetőre állítanak.

Váratlan félfordulattal leköpte a falon lévő tükörképmását…

– Irtózom saját magamtól – szólt vigasztalan hangon. – Én vágni való ökör ezeknek a szakadékba tartó szekerét toltam két évtizeden át… Eladtam a lelkemet a Lucifernek.

Lekonyult fejjel mormogott magában:

– Én vétkem, én igen nagy vétkem. Remélem, a Jóisten megbocsát.

Feje búbjára helyezve jobbomat úgy tettem, mint aki áldást oszt.

– Bízzunk a bizonytalan jövőben, Valérián – válaszoltam elgondolkozva és megrendeltem neki a harmadik konyakot…

Z. Zwada András