Törökvész – I.

Akár vihar előtti csönd feszültsége vibrál lelkükben, ahogy a hatalmas ostromtábor moccanásait lesik.

Pertev pasa jó harmincezres seregével Szent Jakab hava második napján közelítette meg Vég-Gyulát. Kerecsényi uramnak se kellett több, huszárai azonmód az elővédre rontottak. Estig csipkedték, zargatták a felvonuló törököt. Napszállatkor trombitaszóra visszarobogtak a falak mögé…

Ez a huszárvirtus nem izgatta Pertevet. Körültáboroltak. Másnap reggel az ezerötszáz magyart és rácot és hatszáz német zsoldost számláló védők ár a földdel töltött sánckosarak mögé állított kolomburnákkal és baljámezekkel nézhettek farkasszemet. A topcsik kivártak, ágyúik még nem bődültek a falakra.

A vár népét nem érte váratlan az ostrom. Marinics Horváth Ferke vicekapitány uram késmei már a tavaszon hírt hoztak a török készülődéséről. Még nem tudhatták: Szulejmán Szigetvárt vagy Vég-Gyulát választja. Esetleg mégis Eger ellen vonul Sziget helyett. Végül döntött, Pertevet pedig Vég-Gyulának küldte. Vicekapitány uram régóta készül a halálra. Szent István első napjaiban végrendelkezett, minden ingóságát szeretett asszonyára, zempléni Rásaki Katalinra és gyermekeire hagyta.

Hiába küldte egyre-másra sürgető leveleit Kerecsényi uramnak, a főkapitány csak jó héttel a körültáborolás előtt érkezett be. Akkor Erdély fiatal fejedelme tett még egy utolsó kísérletet. Kerecsényi uramhoz küldte egy kisded lovascsapat élén Báthory Kristóf váradi kapitányt, Kerecsényi uram sógorát. Az megpróbálta rábírni:

– Add át Vég-Gyulát Erdély javára! Akkor elkerülöd a török ostromát, megmentheted az életed!

Ám a büszke Kerecsényi nemet mondott. Talán bízott a sikeres védelemben, de még a Schwendi Lázár uram vezette királyi sereg felmentésében is. Hasztalan. Való igaz, akkor is tudta, ha János Zsigmondhoz csatlakozik, a Bécs fennhatósága alatt lévő birtokait örökre elveszti.

Maga az ostrom lankadatlan erővel folyik. Tegnapra a török lecsapolta a vár vizesárkát, elvágva a tavaszon még bővizű Sarkadi-tó vizétől. Így ebben a döghalált hozó fülledt hőségben a huszárvár palánkja és a belső vár romfala közötti árok már-már kiszáradt. A várkapu öregtornyával szemben magas fenyegető ostromtorony emelkedik. A pogány gondosan takarja vizes bőrökkel, hogy a várbeliek ne tudják felgyújtani.

Feljön a nap narancskoronája, amerre a szem ellát, földre boruló török hátak ezreit látni. Imát mormolnak. Majd felzeng a tábori zenekar csinnadrattája, ágyúk és puskák sortüze lobban a falakra. Már egyetlen állati üvöltés az ostromlók hada: „Allah akbár! Bismillah! Allah! Allah!”. A pogány nekiront a falaknak. A mai harc már a belső várért folyik.

Hoppenracht Vilmos hadnagy uram ellentámadásba hozza puskásait: „Forverts!”. Merész rohamuk rövid időre megakasztja a török csapását. Ám a jó német hadnagy elesik, meghal. Mellette fetreng szörnyű vágástól találva ifjabb Őri Gáspár uram.

– Jézusom! Segí… segít… – hörögné még. Nem tudja befejezni. Szemére halálos hályog ül.

A véres támadás délig hullámzik. Akár oldott kéve, hull a várnép. De még szűzmáriás lobogó leng az öregtornyon. A török nem tudott betörni. Maga a temesvári pasa is megsebesült. Vagy negyven német puskás elesett. Földváry hadnagy uram is sebtől vérzik. Jó, ha ezer hadrafogható embere maradt Kerecsényi uramnak. A vár kútjaiban pangó víz poshad. A török mellett ezekben a napokban a fekete halál, a pestis is szedi áldozatait.

– Kit hoztok, fiaim? – kérdi Ghiczy uram két, letakart saroglyát cipelő apródtól.

– Balázsdeák Márton urunk holt meg – sírja a kisebbik apród. Félig gyerek még, nincs több tizenhat évesnél.

– Szentséges ég! Ez a hű vitéz is itthagyott minket?

A jó lovashadnagy jól emlékszik a három esztendeje történtekre, mikor is Balázsdeák uram vitézi tetteiért nemesi oklevelet kapott. Címerében büszke magyar vitéz emeli félelmetes kardját a törökre.

Most pedig? Ahogy tudják, ágyúgolyó végzett vele.

– Hej, édes Istenem, ha még hírmondó marad közülünk, megküldöm Márton úr halálhírét Eger várába, István fiának. Jeles lovas ott őkegyelme. Ha mind elesünk, azt is megtudja – magyarázza félig a fiúknak, félig magának Ghiczy uram.

Akár jövőbe látna. Az öldöklő várharcok tovább folytatódnak. Végül Szent Mihály havának első napján megállapodás születik a feladásról. A védők számára addigra az utolsó remény is elveszett.

A sors fintoraként a török vezéri sátorban még egyszer utoljára Báthory uram sógora mellé sodródik. Érdemben már nem segíthet. Csak félszavakat váltanak.

– Hogy kértelek!?

Kerecsényi fakó arccal legyint rá.

– Már mindegy.

Másnap az alig félezresre csappant gyulai őrség kivonul vagy inkább kivánszorog. A török kegyesnek látszik. Szekereket ad megmaradt ingóságaiknak, kézifegyvereik s az asszonyok elszállítására. A megmaradt ágyúk, szakállas puskák és lőpor itt marad.

Kerecsényi uram – Pertev kérésére – hogy lecsendesítse a lázongó janicsárságot, ezen a vészterhes napon kifizeti egyhavi zsoldjukat. Majd előkelő török túszok élén maga is nyeregbe száll.

Alighogy negyed mérföldet vonul a védők maradéka, akkor a Körös menti kiserdőnél vagy kétezer janicsár mégis rájuk ront. Minden asszonyt lerángatnak a szekerekről, mezítelenre vetkeztetve rabszíjon terelik a szerencsétleneket. Aki megéli az estét közülük, ha élni akar, mind a török ágyasa lesz még ma.

A gyulai maradék huszárság megfut a szélrózsa minden irányába. A lövészek a még élő németekkel csatárláncba állnak. Egy óra múltán holtukban fekszenek a vértől iszamos szekérúton. Kerecsényi uram már nincs itt. A hitszegő Pertev bilincsbe verette. Majdan csak a halál oldja le a vasat kezéről-lábáról, Belgrádban.

Mire este lesz, a közeli mocsárnak és a sötétnek köszönhetően csaknem száz gyulai megmenekül. Köztük van Serjéni Miklós, Kilithy István uram, s egy német hadnagy, Rotenau Bernát. Sokan fogságba jutnak Kerecsényivel együtt. Szerencsére az elsők között előkerül Ghiczy János hadnagy uram is.

A következő napokban van, ki Kassa, van, ki Erdély, s van, ki Eger felé menekül.

Eger várában ezidőtájt Zolthay István uram a főkapitány. Király főhadnagyaként bizony végigharcolta az 1552-es ostromot. Rá jó esztendőre, mikor a boldogult emlékű Bornemissza Gergely uramat már Dobó uram utódaként egy portyán a török elfogta, Zolthay uram is vele volt. Őt kiváltották s a török elengedte. Gergely deák a nagyvezír bosszújából Sztambulban felakasztatott. Azóta jó Zolthay István főkapitányként még ádázabb haraggal űzi-irtja a törököt, ahol éri.

Egyik legvitézebb főlegénye az ifjú Balázsdeák István uram. Valódi katonacsalád tagjaként, egy hűvös Szent Mihály havi délutánon apjaura halálhírét – belül könnyeivel küzdve – fegyelmezetten fogadja.

– Ezt hozta ránk az Úristen! – mondja a Ghiczy uram futárjának, az ostrom óta szépen kicsinosított kapitányház előtt. – Apám testvérei is így végezték jó Losonczy Ustván uram mellett 1552-ben. Ez a katonaember sorsa – teszi hozzá.

Amikor a hírhozó legény elfordul, patakzik a könnye. Lábánál a szél halott faleveleket kerget.

~ Szenes János ~