In Cervino Monte – VII. Jön a török!

– Jön a török! Jön a török! – sírja esengve. Az aprócska templom harangját félreverni nincs már érkezése senkinek.

Csak sír tovább a tülök. A falu népe apránként a kapuk elé gyűlik. Díszesen felszerszámozott lován, fegyveres török úr lovagol be a házak közötti kicsiny térségre. Fehér selyemturbánnal körülfont sisak, vékony páncéling, handzsár, rövid kard, dobótőr és kerek fapajzs a fegyverzete. Tucatnyi kísérője hátán íj, jobbjukon kerek fapajzs, egyikük kezében lófarkas harci lobogó. A parancsnok mellett pribékké lett magyar lohol gyalogszerrel.

– Kik vagytok, ebhitűek? – kiáltja a pribék a megrettent népnek.

– Alázatjára uraságodnak, mi itt nagyságos Ábránffy, Földváry, Lajos, Nagy, Néney, Székely és Veér uraink jobbágyai volnánk – hajlong süveglevéve az ősz bíró, Boldizsár Ferenc.

– Csak voltatok, gyaur kutyák! Mától Ahmed szpáhi az uratok! – mutat a pribék urára. – Az ő keze által mindenestül engedelmességgel tartoztok, Cserkesz Omer bégnek. Ő a gyulai vár és szandzsák ura Kerecsényi veszte óta. Alá tartozik itt minden.

– Volt gyaur uraitoknak ha adózni mertek, kardélre hányatlak benneteket! Asszonyaitok rabszolgapiacra kerülnek, a kölykeitek janicsárrá lesznek. A falutok porrá ég! – fenyegetőzik Ahmed, az új földesúr.

– Én Márton vagyok Szentbenedekről – teszi hozzá enyhültebb hangon a pribék. – Omer kegyelméből én vagyok a defterdár megbízottja. Ha jót akartok, engedelmeskedtek. Vessük le magunkat a földre – mondja és cselekszik. A jobbágyok összenéznek és ők is Ahmed elé borulnak. A nagy bajszú, kampós orrú török elégedetten vigyorog piros sörényű lován.

– Hogy tudjátok – folytatja a pribék -, ezentúl minden tized Ahmed úré. Az adót ezentúl a kapuk után neki fizetitek. Továbbá adtok búzatizedet, kevert tizedet, báránytizedet, kender- és káposztaadót, méhkasadót, sertésadót, menyasszonyadót, hordóadót, tűzifaadót, szénaadót, büntetéspénzt és adóztok a hídvám bevételéből is. A Körös hídján átmentő rakott szekér után tartoztok nyolc akcsét, üres szekér után négyet, egy marha vagy ló után két akcsét, két birka után egyet, két disznó után egyet, egy átmenő lovas után egyet, két gyalogos után egyet fizetni. Ha szekérrel só menne át, negyven tábla sóból egy szedessék.

A jobbágyok szörnyülködve hallgatják a török pribéket: mi jön még?

– Most takarodjatok házaitokba! Összeírunk benneteket. Napszálltáig csak hívásomra merészkedjetek elő!

Mind szót fogadnak. A pribék elindul két katonával. Mire puha talpakon érkezik a tavaszi este, végeznek. A jól végzett munka örömére egy birkát nyársa húznak. Allah tilalma ellenére egy kis hordóból bort vedelnek a pirosra sült hús mellé.

Így áll össze Szarvas falu deftere:

„1567-ben: Süle Mihály nős, testvére Petre nőtlen, Tót Tomás nős, fia Gergör nőtlen, Nagy Pál nős, fia Gáspár nőtlen, Ván Matiás nős, Nagy Ferenc nős, fia Ábrám nőtlen, Fekető Éliás nős, fia István nőtlen, fia András nőtlen, fia Pál nőtlen, Fodor Ozsvád nős, fia Miklós nőtlen, fia András nőtlen, Boldizsár Máté nős, Kovács István nős, fia Ferenc nőtlen, testvére Pál nőtlen, testvére Balás nőtlen, Nagy Máté nős, Csomó Sebös­tyén nős, fia Pál nőtlen, Német Ferenc nős, fia Jakab nőtlen, Fejér Mihál nós, Fodor Petre nős, Német Benedik nős, Fodor Máté nős, Csomós Pál nős, Busi Benedik nős, fia Vince nőtlen, fia Gáspár nőtlen, Dóci Gergör nős, van 90 juha, Boldizsár Alberd nős, van 70 juha, fia Bálind nőtlen, fia János nőtlen, fia Gergör nőtlen, Magyar Tomás nős, Dóci Mihál nős, van 90 juha, testvére Miklós nőtlen, Verös Imre nős, fia Lőrinc nőtlen, Busi Máté nős, fia Máté nőtlen, Tót Máté nős, fia János nőtlen, fia Márton nőtlen, fia Pál nőtlen, Fodor Balás nős, testvére Ferenc nőtlen, fia István nőtlen, fia János nőtlen, fia Mátyás nőtlen, Tót Petre nős, fia Petre nőtlen. A családok száma: 27.”

A török adószedők ebben az esztendőben mindenütt serényen dolgoznak. Isztambulba a magas díván elé kerül még azon az őszön az alábbi nemes parancs:

„A jelesek és előkelők mintaképe, a kiváló és a dicséretes tulajdonságok gyűjtője, a temesvári vilájet tímár-defterdárja a vilájet összeírója Muharrem – tartson soká dicsősége – a magas szultáni irat megérkezésekor vedd tudomásul: most, midőn boldogságos küszöbömhöz a deftert elküldve tudattad, hogy a gyulai és a Csanádi szandzsákokban a szultáni hász­birtokoknak bejegyzett falvak rájái az eminek és a pénzbeszedők erőszakoskodásai miatt bánkódnak, s kérték adójuk évi átalányösszegben 3 alkalommal történő fizetését, ami szerinted is célszerű. Megparancsoltam ezért, hogy amikor nemes rendeletem megérkezik, az általad előterjesztett módon adójuk évi átalányösszegben három alkalommal történő befizetése szerint jegyeztessék be az új defterbe. Így vedd tudomásul…”

A török a következő év nyarán folytatja a szarvasiak sanyargatását. Egy párás, eső utáni hajnalon több száz jobbágyot terelnek Szarvasra, Décséről, Kákáról, Szentandrásról, Körösszentmiklósról, Csabacsüdről és Kondorosról. Taligák, szekerek nyikorognak mindenütt. Meglett férfiak, legénykék, de még fiúcskák is vonulnak hosszú sorokban.

Ahmed szpáhi ezúttal népes csapattal érkezik. Janicsárok és akindzsik kísérik.

– Gyaurok! – kiáltja Ahmed az egybeterelt tömegnek. – A nemes Omer bég parancsára itt a Körösnek nevezett víz mentén palánkot emeltek. Aki szökni próbál, halálnak halálával lakol! Elég volt a pihenésből, munkára! A nyomaték kedvéért korbácsok is csattognak, lecsapnak olykor a védtelen hátakra, derekakra.

Ásók, kapák alatt görnyed a tömeg. Az első napokban török és a törökhöz szegődött magyar fundálómesterek parancsára egy kisebb csapat kivágja a halom tetejét koronázó kis tölgyest. Napok múlva a halom tetején nehéz gerendákból rótt őrtorony vigyázza a tájat. Egy másik jobbágycsapat a hidat erősíti. A legnagyobb tömeg állati munkát végez. A halom híd felőli oldalán hatalmas, téglalap alakú térséget alakítanak ki. A falucska akár ötször is elférne rajta. A téglalap körül napestig két ember mélységű széles árkokat vágnak. A kiásott föld mind az árkok belső oldalára kerül. Ott dolgos kezek százai döngölik font vesszősövény közé. A készülő palánk négy sarkán kerek földbástyák magasodnak. Kő még sehol. A szekerek távolabbi erdők faóriásait fuvarozzák. Egy kisebb csapat ezekből durva gerendákat ácsol. Mások a kerekedő bástyák hasán sorbaállítják azokat és óriás ácskapcsokkal róják egybe. Készül a törökök palánkvára. Amúgy magyar módra. Ha nincs kő, van döngöld föld minden mennyiségben. Amikor a palánk elkészül, majd tapasztják, de még égetik is. Jó tíz napig napfelkeltétől napszálltáig mezítlábas jobbágyok döngölik a palánkok két gerendasorba és vesszőfonadékba szorított földjét. Az emberek mellett lomha ökrök húzzák a megrakott szekereket, tele ölfával. Ekkora csapatnak el kell az étele is. A falu minden asszonya a kemencék előtt görnyed, kondérok körül hajolgat. Sütik a kenyeret a töméntelen éhes szájnak. Kondérokban kását rotyogtatnak. Amibe a jobbágyhadat felügyelő törökök utálatára egy-egy oldal szalonna is belekerül. A törökök a falvakból rabolt marhák és birkák húsát zabálják. Megtehetik. Itt és most ők az urak.

Végül az óriás árkok Körös felőli két falát átszakítják. A víz hörög-zúg az új palánk körül. Az ideterelt jobbágyhadat visszaengedi a török a falvaikba. A palánk parancsnoki épületei, istállói, sütőháza felépítését meghagyják a szarvasiaknak.

A szarvasi palánknak csakhamar híre megy Ferdinánd magyar király birodalmában. A falu régi földesurai ide nemigen merészelnek királyi adószedőt küldeni. A környező falvakban, Décsén, Kákán, Nemes-Halásztelken néhány évig még kísérleteznek a magyar adó beszedésével is. Szarvas és török palánkja felé magyar huszárportyák készülődnek.

~ Szenes János ~