“Verik a rézdobot, fújják a trombitát…” – VIII.

A Szent Iváni tűzugrásnak pedig szerelemvarázsló célja is van. Ez utóbbit Bottyán most különösen nem bánná. Álmában otthon jár ifjúkorában, szerelmetes Juditja fürdőházában. A fiatal vitéz kapitánya távollétében együtt fürdik a gyönyörű Lakatos Judittal. Csókok, simogatások, szerelmes szép szavak, keze siklik az asszony meztelen testén…

Friss szellőre megébred sátrában. Kidörgöli szeméből az álmot, rájön, mennyire hiányzik neki Juditja féltő karja, akkor ahogy fölpillant a dereka alá tett farkasbundáról, látja, hogy sátra ajtajában portyáról megtért főlegénye, Szűrszabó Mihály zörög fegyvereivel. Ő ébresztette a szellő helyett valójában:

– Jelentem szolgálatjára vitézlő kapitány uramnak, legényeim az éjjel nagy mozgást észleltek Csepel-szigeten. Abdi pasa és tisztjei odamenekítették százszámra szép feleségeiket. De vannak még velük ercsi, adonyi és érdi mozlim asszonyi állatok is – sorolja Szűrszabó. Majd hozzáteszi: – Nyelvet is fogtunk az éjjel, a szökött budai török kivallotta, hogy védett helyen húsz hajó várakozik az asszonynép elszállítására.

– Mit tettetek még, Miska? – kérdi a kapitány főlegényétől.

– Azonmód riadóztattam a győri és esztergomi naszádosokat. Csak kapitány urunk parancsára várunk…

– No, akkor hegyibe a pogánynak, nyeregbe fiaim! – kiáltja Bottyán. Percek múltán már kivont szablyával, felporzott mordályokkal és karabélyokkal ügetnek Csepel-szigetnek. A rakodást fedező jó ezernyi szpáhit egyetlen huszárroham vágja-kaszabolja a friss reggelen. A maradék török lovasság iszonyodva menekül támadói elől: Allah! Jetisin! Jetisin! – üvöltik. Bottyán huszáraihoz Monaszterly rác harcosai is csatlakoznak közben. A húsz hajóra hamar rálelnek. Pokoli vágtában rohanják le a parti őröket. Pillanatok alatt lóról szállva, már a hajókon dobog és harcol a huszárság:

– Írmagja ne maradjon itt a pogánynak! – szól Bottyán parancsa.

Betartják, huszárai minden kísérőt, kalauzt levágnak. A rohamozó négyszáz huszár számára képzeletüket meghaladó percek következnek. A hajókon vagy száz visongó török asszonyt találnak. Némelyik görögül, németül, olaszul, törökkel vegyítve vagy éppen horvátul, de még magyarul is könyörög életéért vagy az idősebbek a török gyerekek életéért. Mert gyerek is akad bőven.

Huszáraink a gyerekeket egybeterelik, azok anyjukért sírnak-kiabálnak. A katonák egy része rárohanna az asszonynépre, ám Bottyán útjukat állja:

– Az asszonynépet gyerekestül beterelni a táborba! Pénzt, selymet, bársonyt begyűjteni! A táborban osztozhattok!

Vitézei aranypénzzel telt ládát is lelnek. Tartalmát fékeveszett jókedvükben süvegükben mérik. Szerencsére a török bort nem tartott a hajókon. Így itt és estig az elfogott asszonynép megússza a nagyobb tortúrát. Bezzeg amikor leszáll az est, az esztergomi huszárok aranyért, ezüstért adják-veszik a hajók asszonynépét. A leánykákat is eladják jó pénzen.

Mire a Szent Iváni hold felkel, elkél minden asszony. Ha kövér, ha sovány, ha gyönyörű vagy csúnya, egyre megy a különleges asszonyvásár bajor, spanyol, német vagy magyar vevőinek. Jók lesznek az ostrom idejére tábori szajhának. A szebbje, csinosabbja akár feleségnek is maradhat.

Bottyán az asszonyvásár kezdetén megszemlélte ugyan a török asszonynépet, de nincs kedve tábori szeretőhöz. Inkább átmegy borozni egy magyar viszonylag jól értő hadmérnök, Jacob Richards uram sátrába az alsóvárosi falak alá: s ha valamit nem értene a magyar kapitány, vendéglátója tolmács segítségével magyaráz tovább.

– Ma egy osztály gránátos parancsot kapott, kikémleli a rést, vajon hozzáférhető-e az alsóváros falába lőtt rés.

– Mi történt azután, hadmérnök uram?

– Nos, az ostrom vagyis a gyalogroham elrendeltetett. Parancs jött, ötven gránátos űzze el a pogány őröket a mellvédekről. Utánuk menjen ötven vadász, egy hadnagy kardja alatt, őket pedig száz árkász kövesse. Jött még hozzájuk vagy száz vadász egy kapitánnyal. A napfelkeltétől számított tizedik órában megindult a roham.

– Abdi serege hogy állta a sarat?

– Bizony mondom kegyelmednek, keményen. A Víziváros árkában addigra vagy hatszáz janicsár harcolt. De sikerült a támadásunk, mert két irányból mentünk a törökre. Még a Kakas-kaput is betörtük. A másik irányban az árkokban várakozó janicsárság nem tehetett egyebet sortüzet adott, majd visszavonult a várba. Nagyjából ez történt ma – fejezi be mondandóját Richards uram.

Hetvenöt keserves véres napig tart Buda ostroma. Bottyán ezredével nehéz harcokat vív. Az első naptól szeptember 2-ig az utolsó budavári rohamig kitart vitézeivel. Már aki élve megússza a szörnyű vérzivatart. Sokan elesnek jó emberei közül.

Mire szeptember lesz, Szent Mihály hava, egész Európa ünnepel. Bécstől Madridig zengnek-zúgnak, sírnak-nevetnek a harangok. Tűzijáték, díszlövés-özön dörög mindenütt. Báli vigalom, ökörsütés, ivászatok versenyt hirdetik: Európa ne felejtsd, a török ereje megtört! Röplapok, térképek, karikatúrák, mutatványosok rajzolják, játsszák: mi is történt Buda alatt, Abdi pasa haláláig. Mert hogy bátor oszmán vezérként ő is ott veszett.

Néhány napra hazamegy Bottyán Juditjához:

– Én szerelmetes uram, jól tudod, a karddal szerzett érdem akkor számít igazán, ha nemesi oklevél lapul a ládafiában! – sóhajtja asszonya.

Bottyán hónapokig nem áll kötélnek. Nem híve ő a kuncsorgásnak. Végül a következő esztendő tavaszán szót fogad Juditnak: levélben kéri Lipót királyt, újítaná meg Őfelsége a Bottyán ősök nemességét. Megtörténik. Így lesz őkegyelmes göröskáli de genre Bottyán. Lefizeti a kancellárián a nemesítést kért összegét, s megkapja oklevelét, az áhított kutyabőrt.

A címerképén fekete szemű nagy bajuszú vitéz lovagol ágaskodó paripán, piros nadrágban, sárga szattyán csizmában, kardja hegyén levágott török véres fejével.

Akár le is tehetné a kardot, de nem!

Még ebben az évben őkegyelme Zsámbék kapitánya, s esztendő múltán huszáraival részese a Székesfehérvár törökjét harapófogóban tartó ostromzárnak. Újabb és újabb csaták, harcos évek következnek, gyors egymásutánban. A déli végekre indul, változatlan a török ellenében.