Regényes múlt, Magazin

“Verik a rézdobot, fújják a trombitát…” – XXIII.

Kisasszony havának harmadik napja. Még így napszállatkor is rekkenő a hőség itt, Nyitra táján. Bottyán ezredével a Duna mentét őrizni kapta parancsba a fejedelemtől. Rákóczi uram Trencsén vár megvételére indult a kuruc derékhaddal. A fejedelem és Bottyán seregteste között Ocskay uram lovasezrede az összekötő kapocs.


Bottyán éppen egy, az országút menti cserjésnél áll tisztjeivel, amikor az őrök rohanvást kísérnek elébe két sebesült kurucot.

– Baj esett Trencsénnél, Bottyán apánk! – sírja szinte az egyik legény. – Fejedelem urunk Trencsénnél elveszítette a csatát!

– Mit beszélsz, nyomorú?! – üvölti Bottyán magából kivetkőzve. – Hogyhogy elvesztette? Mi lett urunkkal?

– A baj délután kezdődött – kezdi a legény keserves történetét. – Addig Rákóczi urunk derékhada állta a sarat. Addigra a labanc vértesek a védtelen jobbágyba kaptak. Czelder Orbán uram talpasai egy darabig még tartották a vonalat. A franciák is segítettek. Ám a labanc újult erővel rohant ránk. Vágta-aprította a hajas Palocsay uram brigádját, de még a Béri Balogh uramét is. Fejedelem urunk a palotások karabélyosai mögül előrúgtatott. Ám fekete jó lovas egy árok felett elvetette… Urunk felbukfencezett, fejét vér öntötte… akkor valaki elordította magát: „Rákóczi elesett! Megholt urunk!”

– Folytasd fiam, folytasd! – hörgi szinte Bottyán izgalmában. – Mit tudsz fejedelmünkről?

– Tán mégse holt meg – vélekszik a legény.

– Riadó! – kiáltja Bottyán kürtösének. – Fújjad!

Sírva recseg a trombita az alkonyban, pereg a rézdob:

– Nyergelj, fordulj! Fordulj kuruc!

Bottyán korát meghazudtolva száguld ezrede élén. Mögötte csattog életének legszentebb lobogója, a Rákóczi címeres „Cum Deo Pro Patria Et Libertate!” feliratú hadilobogó. Szinte kiáltja Bottyán katonáinak maga a zászló is: „Istennel a Hazáért és a Szabadságért!”. Menekülők csoportjai futnak szembe az úton. Sírás, jajgatás mindenütt.

Nyitraszerdahely szélén sebesültek ácsorognak. Egy markotányos égetett bort mér nekik. Amott a falu közepén kedveszegett ődöngő talpasok.

– Adsza komám a lovadat! – kiáltja egyikük egy lovat vezető bajtársának.

– Elmész az anyádba! – ordítja az vissza s megtoldja még egy vastag káromkodással. Majdnem kardot rántanak egymásra. Akkor egy sáros tábori szekér dübörög rájuk telis-tele tépett sátrakkal és néhány menekített zászlóval.

– Hol van urunk? – kiált Bottyán egy tépett véres dolmányos brigadérosra. Nem ismeri, csak véli: látta már valahol.

– Amott a kastélyban kötözik! – mutatja az irányt a brigadéros.

– A keserves Úristenit! Miért nem várt meg Trencsén alatt Rákóczi! – dühöng Bottyán.

Féktelen a haragja, amikor látja: sehol egy őr, se ajtónálló palotás.

– Hol a hadsegéde urunknak? – ordítja a kastély folyosóján.

– Labanccá lett a disznó, átállt Pálffy ezredéhez, csata közben – kap választ a bolthajtás alatt.

Végre előkerül valami féltucat nemesifjú, a büszke nemesi testőrző kompániából. No, ahányan vannak, annyifelé szalasztja most őkelméket Bottyán.

– Hozzám minden ezereskapitányt, minden brigadérost!

Fél óra múltán folytatja rendelkezéseit a sebesült Rákóczi továbbmenekítéséről. Éjfélre jár már, amikor Bercsényi uram is belovagol ezrede töredékével.

– Isztricének menekültünk, Bottyán sógor! – kiáltja keserűen. – Ott éppen Ocskay László huszárai ittak, kockáztak. Brigadérosunk sehol. Állítólag a nyitrai hídfőállást őrzi, állítólag!

Továbblovagol Bercsényi uram Bottyánnal egészen Kistapolcáig. Gyors tábori haditanácsot tartanak.

– Bottyán sógor, kegyelmedre bízom most az egész Vág-vidék védelmét! – határoz Bercsényi uram.

Bottyán hajdan gyerekfővel errefelé kezdte hadiszolgálatát. Nem esik kétségbe. Harmadnapra rendet tesz a sebesültek, menekültek között. Isten a tudója, miből, de ötezer forint ezüstpénzt oszt szét a seregben. Majd újfent pénzt varázsol, de hétezer ezüstöt! Azt is szétosztatja. Somody Ferenc, Balogh István és Niklázy uram ezredeiben minden kuruc harmadfél ezüst forintot kap. Kapnak az újonc önkéntesek is.

Indulnak a portyák. Verebélynél megtépik a labanc Pongrácz Gáspár csapatát. Hozzák a foglyokat szép számmal. Bottyán megvallatja azokat irgalmatlanul. Mindent tudni akar a labanc mozgásáról. Közben szörnyű mendemondák kelnek szárnyra Ocskay átállásáról. Bottyán meg is írja Bercsényi uramnak: „Vagyon egyvalaki közöttünk, akinek regimentestül való labanc létének terminusa még akkorra volt várható, mikor a labanc sereg Verebélyhez érkezett. Szándékát akkor véghez nem vihette. Most a német-magyar labanc foglyok úgy tudják, várják az árulót minden órában a berenczi táborba.”

Ocskay pedig? Kisasszony havának huszonnyolcadik napján, egész ezredét beviszi a labanc fővezér, Pálffy uram táborába. Még aznap áldomást isznak.

– Érsekújvárt a császár hűségére kaptam, Bottyánt pedig Bercsényivel együtt foglyul ejtem! – ígéri Ocskay két kupa bor között.

Néhány napra Bottyán rácsapat egy másik árulóra, Bezerédy brigadérosra. Már csak a bakónak lesz vele dolga: fejét veszik Sárospatakon Karácsony havában.

Még nincs veszve a harc. Feltámad a kuruc virtus. Trencsén óta a dunántúli kurucság Ausztriába is igyekszik betörni. Erre Heister generális uram azonnal átkel a Dunán. A Dráva felől a vad rácok is megindulnak, hogy valahol a Dunántúl szívében egyesüljenek Heister hadaival. Erre Bottyán parancsából Béri Balogh Ádám uram Kölesdnél kegyetlenül szétveri de Nehem generális négyezres hadtestét. Kétezer labanc halott bánja a vereséget. Háromszáz labanc pedig fogságba kerül. A kuruc hadizsákmány: huszonnégy zászló, ötszáz szekér, három ágyú és élelem nagy mennyiségben. A csata utáni estén a tábortüzek mellett már új nóta járja: „Török bársony süvegem, / Most élem gyöngy életem, / Balogh Ádám a nevem, / Ha vitéz vagy, jer velem!”.

Felső-Magyarországon ezidőtájt Bottyán Heister sarkában van, űzi-hajtja a labancot. A labanc vezér hiába ostromolja Érsekújvárat Szent Mihály hava huszonkettedik napjától. Hiába szórják a bombát negyven mozsárból napestig: a várbeliek belefáradnak a számlálásba még háromezernél. Heister Mindszent hava tizenkettedik reggelén kénytelen elvonulni a falak alól, Bartóthy uram megvédte. Bottyán a Garam alsó folyásánál is helytáll.

Heister mielőtt téli szállására vonulna, végigrabolja a bányavárosokat. Bottyán résen van, Galántánál szétvereti a labanc rablókat. Heister tombol mérgében. Csak a bosszú élteti.

Előhozat négy fogoly kurucot meg a bakót. Levágatja a rabok fülét-orrát, s a megcsonkított rabokat egy levéllel küldi Újvárba: „Bottyán Jánosnak, a rebellisek egyik Corinthusának.”