Az akaraterő diadala

– Honnan jött az ötlet, hogy lefutod a maratont?

– Több rutinos futó ismerősöm is biztatott, hogy a félmaratonok után fussak egy nagy maratont. Régi álmom volt, de eddig nem voltam elég bátor ahhoz, hogy nekivágjak. Hirtelen elhatározás volt, amikor februárban olvastam a 31. Spar Budapest Nemzetközi Maraton nevű verseny felhívását. Neveztem, de nem egyedül, Szarvasról négy futótársammal együtt mentünk.

– Mennyi felkészüléssel vágtál neki a versenynek?

– 2014 tavaszán kezdtem el hosszabb távokat futni, először csak kedvtelésből. Utána szeptemberben már futottam is az első félmaratont Budapesten. Magával ragadott a verseny hangulata, és ettől a pillanattól kezdve a futás megszállottja lettem. Utána még tíz félmaratont futottam az elmúlt két évben. A maratonra való felkészülés során 30 km-nél hosszabb távot nem futottam, ezért csak elméletben képzeltem el, hogy milyen lesz lefutni a 42 km-t. Elméletben végigtervezni, és ott a rakparton 30 km után érezni a fáradtságot nem ugyanaz.

– Mi volt a legnagyobb élményed a versenyen?

– A verseny hangulata leírhatatlan. Az utcán végig szurkolók biztattak, dobosok, utcai zenészek. Az Operaház előtt egy egész kórus énekelt. Biciklis rendezők kísértek végig, ők is bíztattak, és ha kellett, azonnal segítséget nyújtottak. Sok frissítőállomás volt, kb. 4 kilométerenként lehetett vizet, energiaitalt inni, szőlőcukrot, banánt enni. Igyekeztem minden frissítő ponton inni és enni néhány falatot, továbbá vízzel frissíteni, locsolni magam.

– Volt-e a verseny közben holtpont, amikor úgy gondoltad, hogy feladod a versenyt?

– Már 15 km-nél éreztem a fáradtságot, és ekkor még az előttem álló kilométerek ijesztően soknak tűntek. Ekkor jöttem rá, hogy mit is jelent, mikor azt mondják, a maraton fejben dől el. 21 km volt a fordulópont, ezután már gyorsabban peregtek a kilométerek, mert „már csak a fele volt hátra.”

– Milyen érzések kavarogtak benned, amikor befutottál a célba?

– Az utolsó kilométereket a Városligetben kellett megtenni. Szólt a zene, hallani lehetett, ahogy a célba ért futók nevét sorolta a bemondó. Ahogy befordultam a célegyenesbe, mindenki tapsolt, és hallottam az én nevemet is, mint első maratonfutóét. Ezután az érmet is a nyakamba akasztották, és ekkor tudatosult bennem, hogy megcsináltam!

– Hogy érezted magad másnap? Például hogyan jöttél le a lépcsőn?

– A célba érés után magnéziumot, illetve egy speciális italt ittam, ami pótolta az ásványianyag-veszteséget. Másnap reggel ennek ellenére nagy izomlázzal ébredtem, a járás is nehezen ment, de két nap alatt teljesen regenerálódtam. A cipő, bármennyire is kényelmesnek tűnt, feltörte a lábamat, de ez teljesen normális. A rutinos futók szerint sem lehet a maratont vízhólyag nélkül lefutni.

– Tervezel-e további hosszú távú futásokat? Esetleg egy következő maratont?

– Futás közben több fogadalmat tettem, amelyek arról szóltak, hogy soha többé… De aztán 15 perccel a célba érés után már tudtam, hogy jövőre is jövök!

Tanárnőnek szívből gratulálunk a fantasztikus sporteredményhez. Büszkék vagyunk rá, és reméljük, hogy ezzel a teljesítményével diákjaink számára is példát mutat kitartásból, küzdeni tudásból és akaraterőből.

Kereszturszky János az Iskolai Sportkör vezetője