Országos gépíró- és szövegszerkesztős verseny | Szarvasi Hét
Hírforgó, Képgaléria, Média

Országos gépíró- és szövegszerkesztős verseny

A Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetsége ebben a tanévben is kiírta a Teöreök Aladár országos tanulói gyorsíró-, gépíró és szövegszerkesztő versenyt.


Iskolánkból gépírásból 19, szövegszerkesztésből pedig 2 fő jelentkezett a megmérettetésre. Nagy öröm számunkra, hogy iskolánk egy volt diákja, Csatai Edit, tanulmányainak befejezése után is részt vett a versenyen. A Székelyes csapatot erősítette Harmati Lilla is, aki teljesen autodidakta módon sajátította el a gépírás tudományát.

A versenyzők 2017. április 25-én délután izgatottan érkeztek a számítógéptermekbe. Akkor rendeztük meg az interneten megírandó gépírásversenyt, valamint a hagyományosan lezajló szövegszerkesztési korrektúraversenyt.

A hivatalos eredményjegyzék megjelenéséig még több mint egy hónapot kellett várni, hiszen országosan csaknem 700 dolgozatot kellett a versenybizottságnak értékelnie.

A hivatalos eredményjegyzék május végén jelent meg, amelyből kiderült, hogy a Székelyes diákok (egy kivétellel) mindannyian eredményes dolgozatot készítettek, vagyis a felhívásban kiírt leütésszámot a megadott hibahatáron belül, ill. korrektúraszámot kevés hibával teljesítették.

Az iskola legeredményesebb versenyzője gépírásból Czigléczki Enikő 14. C osztályos ügyviteli titkár szakmát tanuló diák lett, aki 10 perc alatt több mint 4600 leütést teljesített, ezzel a kategóriájában versenyző 121 diák közül az országos 6. helyen végzett.

Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak: Bihari Beatrix, Czinkoczki Klaudia11. E osztályos és Pápai Andrea 12. D osztályos tanuló – ők hibátlan dolgozatot készítettek, így hibátlansági érmet kaptak. Hibátlansági érmet nyert Csatai Edit is.

A csapatversenyben, ahol a legjobb 3 versenyző teljesítményét számítják be, iskolánk a 7. helyen végzett. Ebben a helyezésben Czigléczki Enikő, Tóth Patrícia és Harmati Lilla teljesítménye jelenik meg.

A pontszerző versenyben – amibe minden sikeres dolgozat teljesítménye beleszámít – iskolánk a 8. helyen végzett.

Diákjaink helytálltak az országos mezőnyben, megérdemlik, hogy nevük itt szerepeljen: Bakró Szabina, Szatmári Réka, Králik Fanni, Pápai Vivien, Bélteki Petra, Bábi Beatrix, Varga Zsaklin, Dobos Alexandra, Sindel Martina, Bakulya Zsanett, Sárközi Tímea, Ruzsik Vivien, Szél Nóra.

Szövegszerkesztésből Horváth Alexandra 10. C osztályos tanuló a 10., Májai Ildikó 12. D osztályos versenyző a 25. helyen végzett az országos mezőnyben. Csatai Edit a 7. helyet szerezte meg.

A csapatversenyben iskolánk tanulói a 10., a pontszerző versenyben pedig a 12. helyen végeztek.

A versenyzőket Harmati Ágnes, Kiss Zsuzsanna, Kugyela Tímea és Tóthné Jansik Erzsébet készítette fel.

Tóthné Jansik Erzsébet versenyfelelős