Szüreti mulatságon a Hagyományőrző Gazdákkal

A mostani ünnepi hosszú hétvége szombat délutánján indultunk útnak az Ezüstszőlői Hagyományőrző Gazdák Egyesülete Závoda Ferenc elnök vezérlete lelkes és vidám csapatával.

Mikrobuszunk szinte egész úton zengett az énekszótól, mivel ezúttal szarvasi dalosajkú citerás és aerobikos leányzókat – köztük az elnök úr szépséges unokáit, Beát, Szabinát és Szigeti Erika éppen névnapját ülő unokáját, Orsolyát – is magunkkal vittük. Mindezek mellett a mikrobusz felnőtt utasai sem voltak híján a jókedvnek.

Buszunk a Csabacsűd-Orosháza-Tótkomlós-Makó útvonalon haladt a Kiszombor-Csanád határátkelő irányában. Magyar oldalon a határig a Maros-part indián nyári ragyogásban pompázó galériaerdői adták a legfenségesebb látványt. Az alkonyi órákban értünk az egykoron Marosvár néven alapított Csanádra, a régi csanádi püspökség székvárosába. Ezután Bartók Béla szülőhelye, Nagyszentmiklós felé vettünk az útirányt, amely korábban az itt még 1799-ben fellelt nagyszentmiklósi kincsről híresült el. Nyírő, Máriafölde, Kiskomlós, Nagykomlós falvakon átrobogva haladtunk Zsombolyára. Majd Csene, Újvár, Öregfalu községeken átszaladva – közben érintve az Óbéga és Béga csatornákat – értünk úticélunkhoz, a szerb-román határ közeli Ótelek faluba.

A helyi kultúrház szépen felújított báltermében már javában hangolt a jónevű „Adai Homokóra” zenekar. Ők a későbbiekben is kitettek magukért, valódi szüreti murit csapva, lévén a Délvidék kiváló mulatószenét játszó csapata. A bálterem mennyezete stílszerűen roskadásig volt díszítve gyönyörűséges szőlőfürtökkel, paprikával és almával-körtével, jelezve, hogy a bál csőszeinek jócskán lesz feladata a későbbiekben. Lett is, mert az elcsent fürtök ellenében szépen gyűlt a pénz a bál jótékonysági kasszájába. Elfogyasztva ínyfürdető szüreti pörköltünket – kísérve a vidék könnyed borától, urambocsá’ söröktől (sic!) – kezdődhetett a bál.

A köszöntők sorában mind Závoda Ferenc, mind Szigeti Erika tolmácsolták Szarvas és Ezüstszőlő civil közösségeinek szeretetteljes üdvözletét. Majd a színpad előterében indulhatott a kulturális bemutatkozások sora. Itt egyebek közt megcsodálhattunk Csene kisiskolásainak vérforraló cigánytáncát, a Petrovics fivérek lélegzetelállító latin formációit, legvégül az újszentesi néptáncosok székes forgatagát. Közben természetesen hatalmas tapsot kapott a szarvasi hölgykoszorú is a bemutatott aerobic formációkért és a szlovák-magyar népdalcsokorért.

Közben még a gyerekek váltották egymást, színpadra lépett egy veterán műkedvelő nótaénekes, Závoda Ferenc a temesvári rádiónak adott interjút és a magyarcsernyei Somorjai Sanyi barátunkkal beszélgettünk. Az est fénypontjaként – kísérve az adai zenészektől – egy dalcsokor erejéig fellépett a Délvidék lenyűgöző nótaénekes tehetsége, a rendkívüli vonzerővel bíró Szabó Dékány Zsófia. A civilben templomi kántorként is ténykedő dalénekes elmondása szerint szívesen tesz eleget magyarországi meghívásoknak is.

A továbbiakban az Adai Homokóra még szédítőbb tempóba kapcsolt – közkívánatra váltotta a magyar retro-rock blokkokat világrockkal, magyarnótával és cigányzenével, a folytatásban már maguk az adaiak is a muri közepén fújták a szaxit, húzták a hegedűt, az ominózus énkesnő ropta a twistet, még a helyi seriff és a bálbíró is táncra perdült többszörösen. Felforrósodott a hangulat. Majd a páratlan szüreti muri közepette éjfélkor búcsút vettünk vendéglátóinktól és hazaindultunk. Akkor még nem sejthettük, milyen jól döntöttünk, mert a Csanád-Kiszombor határátkelőn balszerencsénkre belebotlottunk egy fontoskodó, a sofőrünket ostoba módon vegzáló magyar szolgálati közegbe. Ezen pitiáner figura értelmetlen okoskodása csaknem egyórai várakozást jelentett számunkra. Szerencsére a fontoskodás abbamaradt és hajnalhasadásra hazaértünk óteleki portyánkról.