Videók, Hírforgó, Labdarúgás, Sportsarok, Média

Hosszabbítás után a legjobb 32 között!

Huszonkét év után találkozott újra tétmérkőzésen a Salgótarjáni BTC és Szarvasi FC, a tét a Magyar Kupa legjobb 32 csapata közé való jutás volt.


Remek időben több mint száz szarvasi szurkoló előtt kezdődött el a találkozó. Nem is kezdődhetett volna jobban a mérkőzés már a 4. percben első gólhelyzetünkből megszereztük a vezetést Zima révén, a vendég szektor szinte felrobbant. 0-1

Rövid időn belül akár meg is duplázhattuk volna előnyünket, de Furár nagy helyzetben a kapu mellé fejelt. Több ízben alakíthattunk volna ki ígéretes gólhelyzetet, de rendre az utolsó illetve az utolsó előtti passzokat elhibáztuk.

A 23. percben némileg a semmiből egyenlített a tarjáni együttes, szöglettel felérő szabadrúgást végezhettek el a hazaiak, a kapu előtti kavarodás után Oláh tuszkolta a játékszert a kapunkba. 1-1

Az egyenlítés után némileg feléledt a hazai csapat de nem igazán tudta feltörni a védekezésünket.

A második félidő gyors gólváltással kezdődött. A hazaiak ismét egy rögzített helyzet után szereztek gól és ezzel megfordították a mérkőzést az 50. percben előbb Lévai bravúrral hárított egy fejest, majd az ismétlés után Budveszel volt eredményes. 2-1

Két perccel később Somogyi kapott remek labdát a bal oldalon, jól cselezett befelé és óriási gólt ragasztott a tarjáni kapuba. 2-2

Ahogy telt az idő úgy vált egyre kiélezettebbé a mérkőzés, érezhető volt, hogy egy gól eldöntheti a továbbjutás sorsát. Az utolsó negyedórában csapatunknak több nagy lehetősége is volt újra megszerezni a vezetést. A hosszabbítás perceiben Klimaj hagyta ki a meccs labdát. Így maradt a döntetlen és következhetett a kétszer tizenöt perces hosszabbítás.

A hosszabbítás hasonlóan kezdődött mint a mérkőzés nagyjából 2 órával korábban, már az első percben megszereztük a vezetést, Kriska ziccerből nem hibázott. 2-3

Észrevehető volt, hogy a hazai csapat egyre fárad, csapatunk azonban rendületlenül ment előre. A 113. percben Viszkok végleg eldöntötte a továbbjutás kérdését. 2-4

Ahogyan 1986. szeptemberében úgy 31 évvel később is 2-4 arányban nyertünk Salgótarjánban így ott vagyunk a Magyar Kupa legjobb 32 csapata között. Joggal zúgott a mérkőzés után a Szép volt fiúk! Igazi fieszta hangulatot teremtett a több mint 300 kilométert utazó vendég tábor.

Köszönjük a csapatnak, hogy a szívüket lelküket kitették a pályára ami meghozta eredményét! Köszönjük szurkolóinknak a lelkes biztatást, amellyel hazai hangulatot teremtettek idegenben is! Köszönjük a Stabák Agro-Line Kft-nek amely lehetővé tette a csapat számára, hogy már egy nappal korábban elutazzon a helyszínre!

KÖSZÖNJÜK! Folytatása következik …

A következő körben november 29-én az NB2-es Zalaegerszegi TE csapatát fogadjuk hazai környezetben!

Salgótarjáni BTC – Szarvasi FC 2-4 h.u. (1-1, 1-1; 0-2)

Salgótarján, Tó-strand Sporttelep – 350 néző. Játékvezető: Kátai Gábor (Márkus P., Köteles Cs.)

Salgótarján: Babják Cs. – Budveszel B., Sárközi T., Bakos B., Tarlósi M. (Baranyi J.), Szabó G. (Sebó M.), Földi B., Czutor V., Tóth M., Bata G., Oláh F. Vezetőedző: Csatlós Tamás.

Szarvas: Lévai B. – Szikora M. (Körösfalvi K.), Bakró G., Kukovecz D. (Moldván K.), Viszkok D., Furár R., Zima D., Kriska N. (Magyar M.), Klimaj Z., Somogyi J., Farkas N. Vezetőedző: Rétes Pál.

Gólszerzők: Oláh F. 23′, Budveszel B. 50′ illetve Zima D. 4′, Somogyi J. 52′, Kriska N. 91′, Viszkok D. 113′

Rétes Pál:

– Nagyon hálásak vagyunk a szurkolóinknak, akik nagy számban elkísértek bennünket és nem hétköznapi kupahangulatot teremtettek, segítve ezzel a csapat dolgát. Óriási motiváltsággal játszottunk magas hőfokú színvonalas mérkőzést, egy nagyon képzett ellenféllel.