Hírforgó, Képgaléria, Média

Diplomás csomagolás

Az Illéssy Gasztro Kupa Országos Ételművészeti Verseny 2017. december 2-án került megrendezésre, amelyen az eladó és a kereskedő tanulóknak is lehetőségük volt élőmunkás  versenyszámban bemutatkozni.


A vetélkedésre egyénileg is lehetett indulni, de kétfős csapatban is nevezhettek az iskolák. Intézményünk, a GYSZC Székely Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma is benevezte csapatát, amelyet a 9. I osztályos Buvár Boglárka és Józsa Vivien alkotott.

A verseny két részből állt. Első feladatként a helyszínen négy különböző „ajándéktárgyat” kellett egyenként becsomagolni, amik a következők voltak: unikumos üveg, könyv, kispárna, baseball sapka. A második munka ajándékkosár készítése volt a megadott termékekből. Mindkét feladat komoly szakmai ismereteket igényelt.

A megmérettetésre diákjaink nagy lelkesedéssel készültek, hiszen 9. osztályosként még nem nagy tapasztalattal rendelkeztek, de a sok gyakorlás meghozta az eredményét. A megadott időre elkészített versenymunkájukat a hazai és nemzetközi versenyeken is elismert szakemberek DIPLOMA oklevéllel jutalmazták. Gratulálunk nekik!

A lányok sok gyakorlati élménnyel gazdagodva jöhettek haza, reméljük, tovább erősödik szakmai tudásuk és nagy lendülettel készülnek majd a következő megmérettetésre.

Ezúton szeretném megköszönni a kollégák, az iskola vezetése és a Gyulai Szakképzési Centrum támogatását.

Czerjak Ilona
felkészítő pedagógus