Egy keményen magyar darab Erdély elszakításáról

Azt gondolom a Pataki András rendezte és a kitűnő színészgárda által elénk varázsolt színpadi mestermű láttán, hogy ettől méltóságteljesebb módon nem is lehetett volna emlékezni és emlékeztetni a Gyulafehérvárott éppen száz esztendeje történtekre. Emelkedett lélekkel, emelt fejjel a „megfogyva bár, de törve nem” reményében. A magyar megmaradás reményében ha úgy tetszik. Ezt kaptam, ezt kaptuk Rákosi Viktor-Nemlaha György Elnémult harangok című színművének bemutatóján. Rákosi Viktor 1903-ban (sic!) mintegy próféciaként írta meg azonos című regényét. Tehette – két irodalom-, sajtó- és színháztörténeti legenda: Rákosi Jenő és Rákosi Szidi testvéreként – sanyarú gyermekévei révén Gyergyóditróban nevelkedett orvos nagybátyjánál, Rákosi Bélánál. Ő, a dunántúli születésű fiú – közismerten írója a Hős fiúknak és a Korhadt fakereszteknek is – páratlanul tiszta szemmel ismerte fel a magyarságra leselkedő ordas veszélyt. Ezért maximálisan egyetértek Pataki András rendezővel, aki így vall a darab előzetesében: „Az elnémult harangok legnagyobb értéke maga a tárgyválasztás és a választott téma óvatoskodás nélküli, kegyetlen kibontása. Az erdélyi magyar diaszpóra tragikus helyzetéről merészen és célzatosan szól. Ezt a célzatosságot Ady is helyénvalónak és szükségszerűnek ítélte…” Továbbiakban ennek alátámasztására Pataki közzéteszi Ady színikritikájának egy részletét is a Budapesti Napló 1905. január 21.-i számából. Ez utóbbiból jelen esetben én ehelyütt csak a legtanulságosabb gondolatot idézem: „Hogyne lehetne Erdélyről, a veszendő Erdélyről drámát írni! Ha egyetlen kultúrország színpadra sem engedné meg a dramatizált vezércikket, a mieinknek Erdély miatt meg kellene engednie. Tudja meg mindenki a veszdelmet.” Egyszóval egyik váteszünk erősítette a másikat már 1905-ben, tizenhárom évvel Gyulafehérvár és tizenöt évvel Trianon előtt.

Azt gondolom Nemlaha György dramaturgként mesteri módon nyúlt a regény eredeti színpadi változatához. Így születhetett meg a mostani briliáns rendezés Pataki Andrástól. Nem kívánom ehelyütt a regényként is élvezetes történetet elmesélni. Aki még nem olvasta de szeretné, az megtalálja Rákosi regényét a könyvtárakban. A legutóbbi kiadás 2007-es. Inkább a szereplők által százhúsz percben átadott játék élményéről beszélnék.

Czitor Attila Thália papjaként nagyszerűen formálja meg a Görgényi havasok ölelésében meglapuló falucska, Magyargarbó református ifjú lelkésze, Simándy Pál alakját. Egy érett színművész katarzisteremtő erejével érzékeltetve hősének megtisztulását és elragadottságát. Tökéletes életre keltés ez a javából. Bevallom, sok román pópát láttam, hallgattam már misézni. Mészáros Mihály olyan hús-vér hitelességgel viszi színpadra Todorescu alakját, akár egy temesvári, szatmárnémeti ortodox székesegyház ikonosztáza elől lépne közénk. Egyszerre ravasz, félelmetes és kegyetlenül őszinte. Különösen az erdélyi magyarság sorsát illetően.

Csonka Dóra Florica, a pópa lánya megtestesítőjeként gyönyörűen építkezik tehetségéből, szépségéből, páratlan tiszta orgánumából és míves énektudásából fakadóan. Igazgyöngyként ragyog ebben a szerepben. Nagy Éva játéka Smarandaként – mint a pópa házvezetőnője – ebben a negatív karakterben is emlékezetes.

Katkó Ferenc a maga robosztus elemi ősjátékerejével Zalathnay Barnabásként mintegy rázúdul a nézőre. Játékát látva az jutott eszembe, hogy Rákosin túl ilyen hősfigurát Jókai sem tudott volna teremteni jobban. Szőke Pál Zágoni Albert főispánja mindent elmond a monarchiás korszak erdélyi politikus urairól. Nagyszerű játékstílusban, egy gazdag színművészi pálya összes tapasztalatával.

Veselényi Orsolya játéka Csonka Dóráéhoz hasonlóan egy újabb igazgyöngy. A rendező jól tette, hogy a vénasszony Sára helyett inkább egy fiatal Sárit kért tőle. Sáriként mindent elhiszünk neki, még a Simándy iránti reménytelen epekedést is. Gyarmati Éva Rózi cselédlánya nagyon szépen formált alakítás. Harmatosan üde és valódi, akár a Hargita nárciszrétje. Magyarán eredeti a játéka.

Szabó Lajos Petruja ettől Petrubb már nem lehetne. Még akkor sem, ha őkelme visszaavanzsál Péterré. Akár Kriza mócai közül lépett volna elő, a népmesék világából. Csurulya Csongor önnön vérét adja a színpadon kurátorként. Aki nézi-látja, nem felejti jellegzetes alakját Benedek személyében. Juhos Marcell színihallgató is jó pakulárként és jó Csipke Sándor Mózsija is tragikus epidozistaként.

Szépek és kifejezőek Lenkefi Réka díszletei, ahogy Vesztergombi Anikó jelmezei úgyszintén.

Szépek a darabba beemelt református énekek. Rendkívül hatásos, hogy az első felvonás végén az evangélikus himnusz Erős vár a mi Istenünk szólal meg.

A látottakat összegezve azt mondhatom, az Elnémult harangok mostani adaptációja nemes és fennkölt vállalkozás arra, hogy a reményt üzenje mindannyiunknak: a magyar megmaradás hitében lehessünk egyszerre emberek és magyarok. Szívünket-lelkünket Advent idején is elszakított magyar véreink felé fordítva.