Megemlékezés szarvasi hőseinkről

Minden túlzás nélkül mondhatjuk, igen tisztes létszámban gyűltünk össze idősebb és ifjabb szarvasiak a Kepenyes György – néhai doni harcos – által 1993-ban állíttatott emlékmű tövében. Az utóbbi másfél évtized koreográfiája szerint ezúttal is Szenes János, a Szarvasi Történelmi Emlékút Közalapítvány kuratóriumi elnöke mondott emlékbeszédet. Megemlékezésében kiemelte, hogy a szomszéd város, Kondoros értéktár bizottsága nagyra becsüli az emlékművet alkotó kondorosi díszpolgár, Kepenyes Pál munkásságát. Jelesül néhány nappal karácsony előtt Zsjak Ágnes személyesen tisztelgett az emlékműnél. Ez adta fő irányvonalát a mostani beszédnek, miszerint a 2. Magyar Hadsereg 250 ezer neves és névtelen hőseiről szólva ismét a mi szarvasi katonáink – apáink, nagyapáink, dédapáink – honfiúi áldozata kerüljön középpontba. S erre a legjobb lehetőséget az In Cervino Monte városregény ide vágó részlete kínálta. Ez az 1943 véres januárját megidéző rész méltóképpen állít emléket az ütközetben eltűnt Kelemen Pál, Kadáncz Lajos, Alexa János, Dell Antal, Fabó Pál, vitéz Laborcfői György, Melis János, Molnár Pál, Petykó Pál, Poroszlai Imre, Simkó István, Tomka Pál és a többi szarvasi katona emlékének.

A Történelmi Egyházak részéről Lázár Zsolt evangélikus esperes imádkozott a doni hősökért. Az esperes eredendően Koszovóba készült, hogy az áttörés évfordulóján Kondor Péter püspök és Nádházy Péter színművész társaságában tábori szolgálat során szóljon a koszovói békefenntartó erők magyar katonáihoz. Ám az időjárás zordon volta miatt útjuk elmaradt.

A Himnusz és a Szózat által keretbe foglalt megemlékezés utolsó perceiben a szokott módon kegyeleti koszorúk kerültek az emlékmű tövébe, a már Kepenyes György és Kepenyes András által elhelyezett mécses szomszédságába.