„Nem szabad hinni, hogy rossz ez a tél”

A jeles eseményhez képest az égiek stílszerűen havas utcákat, kerteket, parkokat produkáltak. Így az ezúttal is teltházas produkcióra megfelelő miliőben érkezett a szarvasi és a környező településekről szerződött közönség. Szó se róla, az utóbbi évekhez képest nemcsak a nagyérdemű, de a szereposztás is jócskán megváltozott.

Szerencsés módon már régen láttam a darabot, így kíváncsian vártam a vasárnap délutánt. Hozzám képest csak négyéves unokám Ivánka volt izgatottabb, lévén lelkes rajongója a Vízi Színház zenés mesejátékainak, de olykor musicaljeinek is. Mivel egy gyerekdarabról legavatottabban egy gyerek formál sommás véleményt, idézem is a gyereket a szünetről és az előadás végéről: „Nekem a Banya tetszett meg a széplány és a köpenyes másik boszorkány (itt értelemszerűen az arctalan öreganyó jelmezben érkező Holléra gondolt).

A látottak alapján azt mondhatom, Dósa Zsuzsa a tőle megszokott módon hozta Holle anyó figuráját. Polák Ferenc játéka mit sem vesztett varázsából, ahogy Tatár Bianka is megőrizte a mesefigura báját. Varga Anikó ténylegesen egy rossz vonásai ellenére szerethető Banyát alakított. Kellőképpen virgonc és életvidám volt Maróti Attila-Ragány Misa párosa Márkó-Mirkó szerepében. Harcsa Boglárka csúnya lányként játékában, beszédében, gesztusaiban, mozgásában azt adta, amit tud.

Összességében a közönség önfeledten szórakozott és felszabadultan tapsolta végig a finálé híres „Nem szabad hinni, hogy rossz ez a tél” refrénjét. Ahogy a Cervinus Tánckar lendületes koreográfiáját is.