Diós Kristóf természetfotói a Vajdában

Kitajkáné Szántai Mária igazgatóasszony Rágyanszky István korábbi igazgató – egyben a vajdás öregdiákok tiszteletbeli elnöke – a tanári kar, családtagok, volt diáktársak, öregdiákok jelenlétében avatták fel Diós Kristóf – 2018 Karácsonyán családi tragédiában 24 évesen elhunyt – egykori vajdás diák, természetfotós kutató természetfotóiból válogatott tárlatot.

A szívbemarkoló rendezvényen méltóságteljes zene- és énekszámmal működtek közre a gimnázium diákjai. Egyebek közt a legendás Piramis szám, a Szállj fel magasra is elhangzott a kiemelkedő tehetségű fotóművész portréja alatt elhelyezett egy szál mécses szomszédságában. E minden szempontból rendhagyó – örökös emléktárlaton – Szuhaj György mondott beszédet – pályafutásának az általa megnyitott tárlatok történetében ez volt a legkeményebb feladata -, majd Zahorecz Pál evangélikus lelkész imádkozott Diós Kristófért és emléke fennmaradásáért.

Jelen sorok írójaként rácsodálkozva a több ezres hagyatékból válogatott szépségekre – felnagyításuk a Fuji-labor érdeme – nem jutott más eszembe, mint felidézzem e kiemelkedő alkotó saját magáról írt sorait, melyeket kiállítási megnyitójára írt:

„1994-ben születtem Békéscsabán, azóta Dévaványán élek. A természet iránti szeretetem már gyerekkoromban kialakult, ezt tovább növelték a különböző madárgyűrűző és természetvédelmi táborokban való részvételek. Eleinte csak távcsővel jártam a határt, majd hazai fotósok munkáját látva egyre jobban érdekelt a természetfotózás, valamint szerettem volna másoknak is megmutatni lakóhelyünk egyedülálló értékeit. Vadászirodalmon nőttem fel, így nem áll tőlem messze ez a kultúra sem. Sőt! Fotóim között elsősorban vadászható vadfajokkal találkozik a kedves néző. 2012 nyarán jutottam hozzá első tükörreflexes fényképezőgépemhez, azóta próbálom komolyabban művelni a fotózást, amit abszolút autodidakta módon tanultam.

Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem hallgatója vagyok, ahol az aranysakálokról végzek etnozoológiai kutatásokat.

Fotóim 90%-ban itthon, Dévaványán készültek. Számomra a fotózás a kikapcsolódást, a kihívást jelenti, minden szabadidőmet a természetben töltöm. Az érzés, amikor egy vadállat sokkal fejlettebb és kifinomultabb érzékszerveit ki tudom játszani, leírhatatlan és megunhatatlan.”

– így vallott önmagáról.

Fájdalom, hogy ezt a hangulatot már csak az örökkévalóságnak szóló képeivel tudjuk felidézni. A tárlat tehát örökös emléktárlat. A gimnázium diákjai és az odalátogatók nap mint nap szembesülhetnek Diós Kristóf (1994-2018) képeinek utánozhatatlan szépségeivel.