“Verik a rézdobot, fújják a trombitát…” – IV.

Léva büszke várát vagy jó hat esztendeje foglalta vissza Des Soushes generális uram hada a pogánytól. Akkoriban a vár szinte teljesen kiégett. Azóta sürgeti az itt szolgáló kétszáz huszár meg jó száznyi gyaloghajdú a rendbetételt. Ezt valójában Túróc és Bars vármegyék nemes urainak kellene megtenni. Felépíteni a felrobbantott falrészeket, helyrehozni a házakat. Meg is indult lassan a munka. Cserébe Bécs lőszert és rendes zsoldot ígért.

Vitéz uramiék össze is írták: a bástyákra tizenkét ágyú, a kazamatákba meg tizenkét seregbontó kellene. Ám zsold és kenyér várat magára. Így kénytelenek a falvakról szerezni egyet s mást, az asszonynépet és gyerekeket kereskedésből eltartani.

Nehéz az élet errefelé. Helyén legyen az esze és szíve is a lévai vár katonáinak. Még ha oly nagyhírű vitézek is, mint Farkas György vicekapitány, vagy Lévai Szabó János, Rácz Miska, Pócsy György strázsamesterek. Ha híre kél, hogy az újvári török éjjel Nagysallót szorongatja, Farkas uram már nyergeltet. Lest vet a töröknek. Egy alkalommal még egy igazhitű zászlótartót is foglyul ejtenek.

Ide, ilyen bátor harcosok közé jött Bottyánunk. Bizony a jó lévaiak hiába várják Bécs zsoldját, a császár fizetőmesterét. Helyette megkapják kapitánynak a páváskodó, fölényeskedő Gualdo grófot. Őurasága vagy négyszáz éhenkórász vasas némettel érkezik.

Mikor Thököly uram kibontatja a zászlót Felső-Magyarországon, Lévára is elküldi követét pecsétes levéllel, Csáky Pál főkapitány uramhoz, aki híres família leszármazottja:

– Célunk a haza szabadsága! – írja két ízben is Thököly. – Csatlakozzatok!

Csáky uram erre vakaródzik, pusmog, húzza az időt. Így teljes várőrség és aggályoskodó főkapitány helyett csak néhány magyar szökik át a kuruc táborba. A bennmaradtak bíznak egy tüzes kuruc ostromban. Ám Thököly uram Barsszentkeresztnél csatát veszít, oda a lévai magyarok reménye.

Gualdo gróf vérszemet kap, egyre inkább valóságos kiskirályként éli életét. A magyarok csak azt látják, a pöffeszkedő gróf új palotát építtet magának. Ide hajtja, ide fogja robotra a Garam menti falvak jobbágynépét-. Csak vigyorog, amikor zsoldosai rabolt holmiktól megrakottan nyikorognak be a várba. Rabolnak őt húst, lisztet, zabot, szénát – mindent. Azután a környék legformásabb lányait, asszonyait is begyűjtik olykor a maguk és szoknyahajhász tisztjeik kényére-kedvére.

Csáky Pál uram legfeljebb a fejét csóválja. Néha egy tessék-lássék tempóban megírt panaszos levelet elereszt ugyan a Haditanácshoz, a semmi fejében.

– Mondom én néktek kenyerespajtásaim, vitézlő ember létünkre sorsunkat magunknak kell kezünkbe vennünk! – hajtogatja egyre sűrűbben Farkas uram.

Vicekapitányuk szava mentén tesznek is valamit: jobbágyifjakat képeznek ki katonának. Farkas uram pedig keményen járőrözteti, portyáztatja embereit a környéken. Jaj annak a fosztogató, asszonydöntögető zsoldosnak, akit a lévai magyarok megfognak! Gualdo tiltakozása ellenére bevágják a tömlöcbe. Levágni nem merik a zsoldosokat, mert abból valóságos lévai polgárháború kerekedne.

A seregdeák nem írhatja szabályos hadilajstromba a kiképzett jobbágyfiúk nevét. Tiltja a Haditanács. Így zsold is jobbára Gualdo katonáinak jut. Csáky uram különös vitézséget űz a történtek láttán. Sűrűn, egyre sűrűbben emelgeti a boroskupákat, egyre-másra rendezi a tivornyázásba csapó pecsenyés lakomákat, a császári tisztek kedvében járva.

Bottyánt már jó ideje mérgeli a főkapitány féktelen eszem-iszom szokása. Böjtelőnek egy havas délutánján vitéztársa, Szabó Miska fut be a szállásra:

– A főkapitány megint farsangol, vendégeivel versenyt vedel és zabál egyfolytában. A németek pedig ma is raboltak.

– A keserves kutya úristenit! – csap kardjára Bottyán. – Elég volt!

Mérgében ránt egyet dolmányán, s rohan panaszra egyenest a főkapitány elébe. Keresztbe csattanna az őrt álló legények lándzsája a palota előtt, de félretaszítja: „Coki az anyátokba!”.

Beront, közben lassul a lépte, ahogy Csáky uram asztalához közelít.

– Mi dolog ez, Bottyán uram? – hüledezik a főkapitány. – Csak így estebédünk alatt beesni. No egye fene, ha már itt van kelmed, egyen-igyon velünk kedvére, s ha akarja éjszakára megkaphatja akármelyik leányzót a Gualdo uram szeretői közül.

Bottyánt irgalmatlan düh fogja el, azzal irgalmatlan pofont csattint a tulajdon főkapitánya képére!

– Krucifiksz, rühes rebellis hund! – üvölti a döbbent Csáky helyett Gualdo gróf. – Fogjátok el a büdös parasztját!

Fut az őrség, durva zsoldoscsizma rúgja Bottyánt, már leteperték. A főkapitány hangja is megjő:

– Kurtavasat rá a tömlöcben!

Két fertályórán belül Bottyán János már keze-lába bilincsben módon ül a vár börtönében. Fenn a palotában egy jó darabig folytatódik a tivornya. Ám másnap Csáky Pál uram magához tér:

– Haditörvényszék elé vitetem a bitangot! – ez az első gondolata. – Igen ám, de akkor lefejezik nyílt lázadásért, csak felszítom a parazsat a társai lelkében. Engem meg elzavarnak innen főkapitányi tisztemből! – töpreng tovább.

Haditanács helyett nemes Bars vármegyéhez intéz panaszlevelet. Szerencsére Bottyán uramnak neve van már a vármegye nemessége előtt.

– Nem akárki őkelme, lássuk be – vélekszenek nemes uramiék. – Akinek a gazdag és szépséges Lakatos Judit az asszonya, az életre való bitang.

Így Böjtmás havában Bottyánt felhozatják a tömlöcből.

A kapitányházba összehívott „haditörvényszék” ezúttal csupa jó emberből áll, az egy Gualdo kapitány kivételével. Itt van Farkas uram, Szily György hadnagy uram, Rácz Pista vicehadnagy, Dancó Balázs gyalogvajda. A vármegye Dávid István uramat küldte hadiszékbíróként. Mellette ismét egy lévai vitéz, Budai András ül.

Lévai vitéz uramiék égre-földre, Krisztus sebeire, Szűz Mária hétfájdalmára esküsznek, amikor kimondják: véletlen, bánnivaló eset történt Csáky uram vacsoráján, Bottyán uram többet kortyolt a kelleténél, főkapitányát egy haragosával keverte. Végül a különös história hallatán még Bottyán is aláírja, hogy soha élő emberfiának nem beszél a Léván történtekről.

A várból azonban mennie kell, még aznap. Szabad ugyan, mégis keserű méreggel szívében lovagol haza Sellyére Judithoz. Az asszony ezúttal is megmenti a haragtól. Szereleméhesen viszi magával ágyába. Jóllakatja szerelmével. Három napig tart a szerelmeskedés.

– Nem őrizhetem ágyadat s szoknyádat az idők végeztéig – mondja Bottyán a negyedik nap reggelén.

– Hová indulsz, én édes uram?

– Komáromban próbálok szerencsét. Igaz, német a főparancsnok, de kell a magamfajta szegénylegény parasztkatona.

A kora tavaszi délelőtt már tarisznyával vállán, tartalék málhával üget Komárom felé.

– Na, rang nélküli szegénylegény lettem, kezdhetek mindent elölről! – tűnődik az úton. Visszafordulhatnak, hiszen Juditja birtokán is lenne mit tiszttartóként munkálkodni, ám a hazára rontók elleni harc vágya úgy kergeti újabb harcok felé, akár vágya szokta asszonya karjaiba. Föl hát Komáromnak!