Péntek esti tűnődéseim

Valahányszor Rázga Áron a zongora húrjába csap és felhangzik a Külvárosi őrszoba híres betétdala, a Nincs kegyelem – Sándor Jenő-Füredi Imre szerzeménye – a Karády-est kezdetén, minduntalan egy gondolat kísért az Ezeregyéjszaka meséiből: “Megérteni a női lelket? – Meg tudod-e hálóval fogni a világot, vagy ki tudod-e meríteni a tengereket szitával?”. Ma is így vagyok ezzel, e csillagok ülte júliusi ég alatt.

S ahogy a mára már valódi női tükörrel is továbbdíszletelt színpadon zenélni kezd az est, a nézők egyike-másika máris elrévülten dúdolja magában a néhai filmdíva dalait. Fura érzés, de ősvarázzsal még ma is lenyűgöző. Lám a szép szóra, igaz mesére vágyó lelke jócskán áldozhatnak Thália oltárán. Ne feledjük, a legújabbkori színházművészet hazai szentélyében vagyunk.

Jut eszembe, Karádyért emberöltőkkel ezelőtt egy ország rajongott. Azután a filmvászon elsötétült, s generációk számára ismeretlen maradt két háború közti korszak legnagyobb filmcsillaga. Alakja szerencsére a filmszalagon örökké él, csakúgy, mint a tűnt idők stúdióiból felbúgó hangja. Sokan azt mondják, a színpadi szerepei másodlagosak voltak. Kétségtelen, a film volt az ő világa.

Filmjein maradt örökre a “Végzet Asszonya”, későbbi keserű hányattatásai és magas kora ellenére. Tündöklő karrierje – alig fél étvized – hamar derékba tört, ő maga pokolra hullott. Disszidálásakor családját büntetésből Nagyszénásra telepítették ki. Csak holtában tért haza örökre. Ma a Farkasréti-temetőben lévő sírját csonkig érő márványgyertya őrzi.

De ne csapongjak. Ez az est az Egyed Zoltán által Kanczler Katóból Karádyvá lett díváról szól. A titkot titkait hordozó, a szenvedélyes, a szerelmes, önállósult Karádyról. Aki a kor naivái és babalányai helyett egy akaratos, szeszélyes, sokszor a férfiak fölé magasodó Nőt hozott divatba.

S ami e péntek esti varázslat titka: a kortársakkal és a korszakkal történő teljes átlényegülés Liszi Melindától. A közönség úgy érezheti, valamiféle kegyelmi állapotba kerülve egy időgépben kortársként, emberközelből láthatja Bajor Gizi, Acél Ilona és más színésznagyságok világát. A ’30-as, ’40-es évek érzelmileg felfűtött atmoszférája ejt itt rabul fiatalt és örökifjút. Egyedi stílusban. Hallatlan játékkedv, megjelenítő erő, végsőkig felkorbácsolt érzelmek összjátéka. Dalok, felejthetetlen katarzisba röpítő előadásban: “Ne kérdezd…”, “Honvágy”, “Gyűlölöm a vadvirágos rétet”.

Ettől a briliáns művészi játéktól sír és nevet, muzsikál ez az est. Ettől valódi.