FRISS
Hol és milyen változásokra kell számítani a közlekedést illetően – ezt tudhatja meg a Szarvasi Polgármesteri Hivatal legfrissebb tájékoztatójából.
Folytat …A közelmúltban rendezett “Bál a víz felett” elnevezésű rendezvény támogatói listája.
Folytat …Hódmezővásárhelyen rendezték meg az LXII. Országos Vidékbajnokságot, ahol a Szarvasi Úszó Egyesületet két fő képviselte: Nagy Noémi és Molnár Gergő.
Folytat …Szarvas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete rendeletben kívánja szabályozni azon szarvasi embereknek közösségünk általi elismerését, akik ártatlan áldozatai lettek a kommunista diktatúrának, azzal szembeni ellenszegülésük miatt őket jogerősen elítélték vagy pedig önálló gazdálkodásuk, „kulák” minősítésük miatt őket a múltban hátrányos megkülönböztetés érte.
Folytat …Háromgólos előnnyel nyertünk a Mezőtúr ellen.
Folytat …Augusztus 2-án, pénteken 20.30-kor különleges színházi élményt kínál Békéscsabán a TeÁtrium.
Folytat …Ezzel a néhai írónagyságtól szabadon kölcsönzött fél sorral akár jellemezhetnénk is a vasárnapi irodalmi est hangulatát. A hőség ellenére tekintélyes nagyságú közönség a legnagyobb áhítatban hallgatta végig a mívesen felvonultatott szemelvényeket.
Folytat …Segédmotoros szenvedett sérüléssel járó balesetet 2013. július 27-én 23 órakor Szarvas külterületén.
Folytat …Még július közepén tisztújításra került sor a Pedagógusok Szakszervezeténél, ezzel kapcsolatban tájékoztatta Babák Mihály polgármestert Dankó Ervin János.
Folytat …