“Kiülök a szemed kapujába”

Volt miért!

A háziasszony-házigazda dr. Szilvássy Orsolya főiskolai docens végtelenül elegáns rögtönzött megnyitójában több meglepetéssel is szolgált. Addigra a nagyérdemű túl volt a nemes szekszárdi vörös és fehér hegyleve kóstolón és vételezett a minőségi házi sajtos rudacskákból is.

A házigazda-háziasszony egyrészt elmondta, hogy az idő is meglepheti a közönséget azzal, hogy jóra fordul. Így is lett. Másodszor bejelentette, hogy az est témája Hervay Gizella (1934-1982) erdélyi költő, író és műfordító költészetére épül.

Csupán az ifjabbak okulására mondjuk el, hogy Hervay 1952-ben érettségizett az ősi zilahi kollégiumban. A kolozsvári egyetemen előbb a színművészeti, majd a magyar szakot vette fel. 1957-től ’61-ig volt tanár és újságíró Bukarestben. Mégpedig a Napsugár és Ifjúmunkás c. lapoknál. A kortárs erdélyi költészet óriásához, Szilágyi Domokoshoz 1961-ben ment feleségül. 1976-ban nem tudott szülőföldjén megmaradni, áttelepült Magyarországra. Tragikus sors volt az övé.

Jött férje öngyilkossága, azután fiuk, Attila, az imádott Kobak halála a ’77-es nagy bukaresti földrengés idején. Idegei tönkrementek. Ötéves vergődés után önkezével vetett véget életének. Egyik barát-kortársa és legjobb ismerője, Onagy Zoltán így emlékszik Gizellára:

“Hervay soha meg nem szólalt. Vagy megszólalt, de nem hallottuk, mert fiatalok voltunk, jutott dolog bőven egyéb, szerelmeskedtünk, konspiráltunk, utáltuk egymást, tégláztuk a “téglákat”. Fütyültünk a világra, ittunk, ha volt mit. Ő, ült (…). Azt hiszem, némán siratta a családot, a gyerekét. Siratta az életet. Nem kommunistázott, nem ceausescuzott, nem panaszkodott. Nyögte, amit rámértek a nagyhatalmak, Trianon. Rámért a kor.”

Ebből a tragédiákkal csipkézett, kerékbe tört sorsoktól szaggatott életműből hozott nekünk Csiki Hajnalka színművész Marosvásárhely magyar társulatától egy döbbenetes monológgá fűzött csokrot. Ha szabad egyáltalán a csokor szót itt használnom. Pontosabb a versdráma. Valami hasonlót kell elképzelni, amit mondjuk Liszi Melinda tud mélységeiben megvalósítani a “Rózsaablakban”.

A beszédében és kívül-belül gyönyörűséges színművész harminchárom esztendős, egy hároméves fiúcska édesanyja. Dicsőszentmárton szülötte. A Nemzeti Színházban április 11-én lezajlott Versünnep döntőjében különdíjasként nyerte meg a mostani szarvasi vendégszereplést.

Lélekbemarkoló asszonyi őszinteséggel feltárt előadóestjén egyebek közt olyan Hervay klasszikusokat kaptunk tőle, mint: a Szél, Játsszunk halált, Levél helyett, Mibe döglök bele, Veled vagy nélküled, Utolsó levél Szilágyi Domokosnak. Tizennyolc fájdalmasan szép drágakövet.

Hogy megdolgozza a nagyérdemű lelkeit, Thália papnőjeként földig érő fehér ruhában jelent meg mezítláb a színpadon. Akár Jászai Mari egykoron, aki aradi vendégjátékai során tavaszi hajnalokban talpig hószínben, mezítláb, maga szedte virágok csokrával zarándokolt a vértanúk vár melletti obeliszkjéhez. E lenyűgöző megjelenést fokozta a háttérben fellobbanó görög fáklya fénye is – való igaz, a versek átadásakor Csiki Hajnalka szemében is égig érő tüzes lobogtak.

Versdrámájába belerémült, beleámult a közönség. S amikor az elszökkent alig több, mint fél óra múltán felment a lépcsőkön, valóságos templomi néma áhítat ereszkedett alá. Akár Hervay az égből, angyalok között szitálta volna tovább közénk sorait.

Feledhetetlen este volt. Reméljük, jövő nyáron lesz folytatása. Az irodalomnak és a szép színpadi magyar szónak ekkora tehetsége tömeget érdemel. Legutóbb a Kuvaitban dolgozó negyven magyarnak verselt. Szenvedélyes székely asszony lévén miért is ne verseljen többször nekünk is, itt, Magyarország közepén. Fekete-vörös tűzben.