Asztalitenisz, Média, Sportsarok, Videók

Sikerek Dunakeszin

A Fest házaspár újabb sikerekről számolhat be egy Dunakeszin rendezett edzőtábor és ugyancsak ott tartott területi utánpótlás verseny kapcsán.


Az elmúlt hetekben két alkalommal edzőtáborban voltunk Dunakeszin, 1-1 hetet töltöttünk ott a helyi Kinizsi Sportegyesület meghívására. A táborokat Lindner Ádám vezetőedző, extraligás profi versenyző vezette, segítői Fazekas Péter extraligás és Dr. Fest Ágnes extraligás profi versenyzők voltak, ugyanakkor Klampár Tibor volt világbajnok is foglalkozott a gyerekekkel. A második hét térítésmentes volt.

A táborokban részt vettek Medvegy Ákos, Virág Bence és Szántosi Dávid tanítványaink. A második héten magam is tanítottam pingpongozni a gyerekeket. Naponta 4-4,5 órás igen eredményes edzések voltak, a táborok végén pedig házi versenyek is – köszönjük a lehetőségeket a dunakeszieknek.

* * *

E hétvégén volt Dunakeszin területi utánpótlás verseny. Itt Budapest, Pest, Komárom-Esztergom és Békés megye versenyzői indultak, köztük a Szarvasi Körös ASE gyermek pingpongosai is. Igen nagy sikert értek el, hiszen amely számokban elindultak, azokat meg is nyerték.

Virág Bence és Medvegy Ákos serdülő döntője:

Szarvasi eredmények:

Újonc fiú egyéni (12 éves korig): 1. Virág Bence, 5. Szántosi Dávid (8 éves, 11 éves korig mindenkit legyőzött).

Serdülő fiú egyéni (14 éves korig): 1. Medvegy Ákos, 2. Virág Bence, Szántosi Dávid pedig 4 mérkőzéséből kettőt megnyert.

Ifjúsági fiú egyéni (14 év felett): 1. Virág Bence, 3. Medvegy Ákos

Támogatóink: Szarvas Város Önkormányzata, Szarvasi Mozzarella Kft., Gallicoop Zrt., Katech Zrt., Work-Metall Kft., Rejtő Csaba, Rejtő József és Blastyák Mihály magánszemélyek, Medvegy Mihály egyéni vállalkozó.