Hírforgó

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 25 évéről

Idén 25 éves Közép-Kelet-Európa első, nem állami segélyszervezete, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.


A harmadik magyar köztársasággal egyidős szervezet nem csak szimbolikusan kötődik Magyarország jelenkori történelméhez, létrejötte óta önkéntesei mindig ott vannak, ahol a rászorulóknak szükségük van rájuk.

1987 őszén két olyan ember találkozott Budapesten, akik egymástól függetlenül már hosszabb ideje keresték a szegények támogatásának lehetőségeit. A Németországban élő Csilla bárónő kopogtatott be Kozma Imre plébános ajtaján. A hiányosan felszerelt kórházakról, szociális otthonokról, a kisnyugdíjasok, a több gyermeket nevelő családok megélhetési gondjairól és a segítségnyújtás módjairól beszélgettek. Csilla bárónő által Magyarországra küldött adományok kórházakba, idősek és beteg gyermekek otthonaiba vagy a nélkülöző családokhoz való eljuttatását e közösség tagjai vállalták, s eközben egyre szélesebb körben térképezték fel a segítségre szorulókat.

1989. február 10-én megalakult Magyarországon Kozma Imre atya vezetésével a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Az évforduló alkalmából országszerte megemlékezések voltak. A 25 éves évforduló alkalmából megemlékezések egyik állomása volt, hogy városunkba, a Gál Ferenc Főiskola Általános Iskolájába és Óvodájába látogatott az orosházi és szegedi máltai játszótér fiatal csapata. Bábjátékkal, gitárral kísért énekkel kedveskedtek a gyerekeknek, akik csillogó szemmel, örömmel fogadták a műsort.

A szarvasi csoportunk idei tevékenysége:

Hátrányos helyzetűeknek gyűjtött a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium. Az együttműködési megállapodást két éve kötöttünk a gimnáziummal, kapcsolatunk azóta elmélyült. Idén már második alkalommal a diákok és tanárok 800 kg ruhaadománnyal segítették rajtunk keresztül a rászorulókat.

Május hóban a 25 éves évforduló alkalmából és a szarvasi csoport 20 éves megalakulásának alkalmából máltai napot rendeztünk. A Benka Gyula Általános Iskola diákjai nagyon szép, megható műsort adtak a jelenlévőknek. Babák Mihály polgármester úr tiszta szívvel megköszönte csoport munkáját és Szarvas város jubileumi dísz­oklevelét adta át csoportunknak.

Egy egyhetes hittan tábor zárásaként csoportunk vendégül látta a gyerekeket és szüleiket, melyre kis műsorral készültek a gyerekek. Finom paprikás krumplit főzött egy apuka, amit Ambrus atya segítségével kiosztottak. Jó hangulatú beszélgetéssel zártuk az estét.

A nyár folyamán hátrányos helyzetű gyerekek táboroztak – mint minden évben – Békésszentandráson, nekik biztosítottunk élelmiszert és ruhaneműt. Nagy örömmel válogatták a gyerekek a ruhákat. Több éve szintén Békésszentandráson csángó magyar gyerekek táboroznak, nekik is szintén ruhaneműt adtunk.

Szeptember hóban Szarvason, Békésszentandráson, Csabacsűdön egész napos ruhaosztást tartottunk.

A Dél-alföldi Régió szervezésébe idén is bekapcsolódtunk a szeretetdoboz akció kapcsán. A gyakorlós, benkás és szlovák általános iskolások 268 db-ot szépen becsomagolva gyűjtött nagy örömmel, melyeket aztán kárpátaljai és erdélyi gyerekeknek juttattuk el. Köszönjük a gyerekek, szülők, pedagógusok pozitív hozzáállását. A pedagógusok visszajelzéséből tudjuk: a gyerekek izgalommal, szeretettel állították össze, csomagolták dobozaikat. Elsődleges céljuk a levélváltás, személyes kapcsolat felvétele volt.

Idén lehetőséget kaptunk arra, hogy a szarvasi csoporttól ketten Erdélybe vihettünk ki 400 db szeretetdobozt. Székelyudvarhelyről kiindulva előre nem jelzett kis falvakat jártunk. Ahol iskolát láttunk megálltunk és vittünk csomagot. Volt olyan iskola, ahol 11 gyerek igen szerény körülmények között tanult. Nagy élményben volt részünk, azt az örömet, csillogó szemeket látva, amikor a csomagot várakozva bontották.

Anyagi helyzetünk igen rossz. Lehetőség volt az önkormányzatnál pályázni, a nyert összeget idén közüzemi számláink fedezésére használtuk fel. Két vállalkozó ellenszolgáltatás nélkül fuvarozást ajánlott fel, így tudtunk Kecskemétről adományt hozni, illetve szeretetdobozokat elvinni. Egy esetben benzinköltség ellenében tudtunk adományt elhozni. Köszönjük.

December hóban több tartós élelmiszer csomagot személyesen vittünk idős rászorulóknak és nagycsaládosoknak.

Idén is vállaltuk a SPAR élelmiszergyűjtést, hogy tudjunk segíteni, illetve kis csekélységgel hozzájárulni napi gondjaikhoz a rászorulóknak.

A gyűjtés december 16-tól 21-ig, keddtől szombatig 9-19 óráig tart, bízunk benne, hogy az elmúlt évhez hasonlóan a Vajda Péter Evangélikus gimnázium diákjai kedves jelenlétükkel a gyűjtés sikeréhez hozzájárulnak.

A Szeretetszolgálat ezúton fejezi ki köszönetét és várja továbbra is  az adományozókat.

Áldott, meghitt ünnepet!

Körmendi Erzsébet,
a Szarvasi Csoport vezetője