Itt a legújabb Ármány és szerelem megzenésítés

Szombat este – március 24-én – a Cervinus Teátrumban láthattuk Schiller-Gulyás-Tatár-Belinszki Ármány és szerelem című zenés játékának ősbemutatóját. Érdemes a musical helyett a zenés játék vagy zenés színpadi játék kifejezést használnunk, mert az ezúttal Tatár Biankával kiegészült Gulyás-Belinszki szerzőpáros tényleg nem egy manapság megszokott zenei közhelyekből építkező musicalt alkotott a „német Rómeó és Júlia” ihletésére. Hozzáteszem gyorsan, Gulyás Levente lévén zseniális komponista, ezúttal is zenei gyöngyszemeket tett elénk, ha úgy tetszik, a fülünkbe. Ami a Cervinus Teátrum házi zeneszerzőjének – is! – számító alkotó eddig műveit illeti, mindnyájan jól emlékszünk a Tessedik musical hol népi ihletésű, hol egyházi gyökerű, hol himnikussá feldübörgő zenéjére, a Holle anyó család slágereire. Nem beszélve a Csodaszarvas fergeteges koreográfiái serkentésére alkotott betétekről. Gulyás Leventétől elvárható módon ezúttal merőben mást, hol lírai gyöngédségű, hol pokoli lüktetést hordozó, vagy éppen melodramatikus fájdalmat felvonultató zenéket alkotott. Jó zenéket a javából. Jó zenékhez jó szöveg dukál, ezt Belinszki Zoltán ezúttal is megtette.
Különösen művészi tökéllyel bír az első felvonás fináléjában felhangzó dal, a Wurm aljasságát tortákban megjelenítő betét és nyilván a két szerelmes halálakor felhangzó zenei zárszó, amely dallamvilágában se piskóta, se színészi játékként, mert egy síron túli hattyúdalként is felfogható dalban magát a halált is fogyaszthatóvá tenni a nagyérdemű számára, az csöppet sem könnyű.
A rendező Varga Viktor már az olvasópróbán finom filmes áttűnéseket ígért. Ez be is jött a cselekmény egészében, egész jól. A rendező megcsinálta a „három szintes” kasztos tagolást a színpadon. Valami hasonló született már a 70-es években Pesten. Mint egy beszélgetésben kifejtette, megítélése szerint azért van szükség erre, mert a kasztosodás ma is megfigyelhető.
Ami a két felvonásra – öt felvonásból – bevált hazai gyakorlat szerint sűrített darab egészét illeti, én tényleg két felvonást néztem, de bevallom, egyet láttam.
Szóval néztem az első felvonást, de a már említett kitűnő dal és a zárójelenet kivételével Schillert csak imitt-amott láttam benne. Nem volt rossz, nekem valahogy Schiller nem jött át folyamatosan. Szerencsére jött a zárójelenet, ahol már a két kitűnő vendégművész, a mind beszédében, mind játékában is pillanatok alatt felizzó módon hiteles Jónás Gabriella és Mészáros Mihály bedobhatta művészi adottságait, a többiekkel egyetemben. A második felvonás teljesen rendben volt. Ott minden sűrítés és húzás mellett is tiszta Schillert kaptam. Sőt mi több, kiemelkedően tisztát.
Valamit a játékról is. Miután a komornyikot itt kilőtte a dramaturg, Bardon Ivett komornája minden vonatkozásban felértékelődött. Kitűnően megoldotta. Nádházy Pétert egy kicsit féltettem, hogy nem tud igazi gonosz lenni. Mit mondjak? Az első felvonás végétől már egészen jól gonoszkodott Von Walter bőrében. Úgy tűnik, az udvarnagyot minden színpadon egyszerre szabják kis patkánynak és önnön paródiájába csapó hülyének. Polák Ferenc remekelt a szerepben. Igazi „férget” ígért a bemutatóra Ragány Misa Wurm bőrében. A sokoldalú színművész tartotta ígéretét. Dósa Zsuzsa jól alakította a leharcolt hercegnőt Lady Milfordként, búcsújelenetében érzékeltetve, hogy önmaga is áldozattá vált. Timkó János hiteles Ferdinándot adott nekünk ezen az estén. Ahogy Erdélyi Tímea is Miller Lujzaként az volt a maga keresetlen őszinte bájával. Valódi élményszámba ment a már említett Mészáros Mihály és Jónás Gabriella játéka. Őszintén remélem, hogy a vajdasági színpadok csillagát még sokszor láthatjuk Szarvason.
Egy szó mint száz, az első felvonást néztem, de nem láttam. Számomra a darab az első felvonás végén kezdődött és valódi másodikkal folytatódott.