Hírforgó

Tanévzáró a Benkában

2021. június 18-án Molnár Istvánné igazgató asszony köszöntötte az iskola diákságát, tantestületét, az ünnepségen megjelenő szülőket, a lassan már megszokottá váló online formában. A gyerekek ezeket a rendhagyó alkalmakat már rutinnal kezelik, de mindig kíváncsian várják, mivel színesítjük találkozásainkat.


 „Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten,
Hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7)

Hagyományosan ilyenkor köszönnek el alsós éveiktől negyedikeseink, s ahogy a ballagás a végzősökről, a tanévzáró a leendő ötödikesekről szól. „Áldásoddal megyünk innen”, énekelték közös dalukban, kifejezve hálájukat az alsós esztendőkért, tanítóik szeretetéért. Reméljük, a felsős években sem adják alább, hisz kiváló teljesítményeknek örülhettünk.

Szalai Anita Kiváló kisdiák díjat kapott, Fodor Menta, Lestyan Gréta, Sutyinszky Zalán, Horváth Janka nevelőtestületi dicséretben részesült, Gáspár Lili, Mikó Áron, Müller Márton, Tiba Hanna, Gazsó Enikő pedig négy éven át kitűnő bizonyítványával vívta ki társai elismerését.

Az Év Tanulója Tóth-Rigler Emma, Kiváló néptáncos kisdiákja Kovács-Együd Lana, Fürj Gergő és Májai Balázs lett.

Igazgatónk köszönetet mondott azoknak a szülőknek, akik a legtöbbet tettek iskolaközösségünkért, a hála virágait Baginé Tóth Erika, Bánfiné Gombár Klára, Bohák Dóra, Csasztvan Judit, Halmai Éva, Lestyan-Csonki Szilvia, Nagy Nikolett, Sutyinszkiné Grexa Edit vehette át.

A számadatok tükrében a tanév eredményei: elsőtől nyolcadik évfolyamig a kitűnő tanulók száma 137, tantárgyi kitűnő minősítést 251 tanuló kapott, példás magatartással 287, példás szorgalommal 250 diák rendelkezik, igazgatói dicséretben 194-en részesültek.

Iskolánk tanulmányi átlaga 4,37.

Tanítványaink valamennyi kiváló eredménye megtalálható a jubileumi Benka Évkönyvben, melyet összes diákunk hazavihetett.

Végül a nyári szünetre vidám, tartalmas napokat kívánva, minden napra Isten áldását kérve Molnár Istvánné igazgató asszony a 2020/2021. tanév szorgalmi idejét bezárta.

Horváth Z. Olivér zárószolgálatával, a bizonyítványosztással, az osztályfőnökök dicsérő szavaival kezdetét veheti a vakáció!

Hovorkáné Hegedűs Hajnalka
pedagógus