FRISS
Horgászfelszerelés, autógumik és egy robogó is hiányzott abból a szentesi garázsból, amelynek tulajdonosa tett feljelentést a lopásról a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2015. január 26-án délutáni órákban.
Folytat …A budapesti bemutató után szombaton Szarvasra hazaérkezett Weiczner Jenő “Ez most a sorsod, kiüldözött zsidó” c. könyve, amely a Napló 1944-45 alcímet viseli.
Folytat …Ahogy azt Békésszentandrás közösség megszokhatta, a nagyközség ezúttal is példásan gazdag tartalommal töltötte meg a Magyar Kultúra Napja megünneplését.
Folytat …Jócskán elcsodálkozik az a polgár, aki manapság – hivatalánál vagy más jogosultságánál fogva – belátogat a Lengyel-palota épületébe. A belső terek java jelentős átalakuláson mennek keresztül a kivitelező konzorcium – Liget-Mix Kft. és KOMÉP Kft. – munkásai által.
Folytat …A Békéscsabai Jókai Színház folytatja azt a színházi nevelési programot, melyet négy éve indított el Ádámok és Évák Ünnepe címmel. Az idei évadban a megye 15 középiskolája Arany János balladáiból állít színpadra egyet-egyet.
Folytat …A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium immár második éve szervezi meg az internetes, műveltségi vetélkedőt általános iskolások számára, ahol a résztvevőknek 3 forduló alatt kellett megoldaniuk a humán, a reál és az idegen nyelvi munkaközösség által kitűzött feladatokat.
Folytat …Kultúra Napja Kunszentmártonban | Riport Lázár Zsolt evangélikus esperessel | Méhnyakrák elleni prevenciós nap Szarvason | Versmaraton a szarvasi Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolában
Folytat …Újesztendő, régi szokások! Megrendezésre került az idei év első ovi galéria kiállítása, melynek ezúttal a Cseresznye csoport adott helyet.
Folytat …Lorca utolsó és talán legjobb drámája a Bernarda Alba háza, melynek bemutatója január 30-án látható a Békéscsabai Jókai Színházban Béres László rendezésében. A különleges színházi jelrendszert használó előadást átszövi a flamenco tánc világa.
Folytat …2015. január 19-én 12 diák két pedagógus kíséretében elutazott Finnországba, a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium Joroinenben működő testvériskolájába.
Folytat …