FRISS
2013. november 9-én a Domonyvölgyi Lázár Lovaspark exkluzív környezetében rendezte meg a Magyar Országos Motorsport Szövetség idényzáró ünnepségét igazolt versenyzőinek.
Folytat …Szent Ferenc prédikációiban sokszor állította középpontba az ember és az állat kapcsolatát. Az emberiségnek – erkölcsi – kötelessége védeni és élvezni a természetet.
Folytat …Szent Márton napjára emlékezve a Benkás iskolások és óvodások hagyományőrző lámpásfelvonuláson vettek részt, az iskola épületétől az Ótemplomig.
Folytat …Október utolsó vasárnapján az örökké feledhetetlen 56-os forradalom dicső napjaira, majd a vérbe fojtott, tragikus végű szabadságharcra emlékezett a zürichi magyar kolónia.
Folytat …Péntek délután a korábbi “Tessedikkel a XXI. századba” Népfőiskola helyszínén, a Csatai-iskola épületében megnyílt a Szarvasi Nyitott Tanulási Központ.
Folytat …Örvendetes pályázati eredményekről szóló bejelentéssel kezdte Hodálik Pál alpolgármester szokásos péntek délelőtti sajtótájékoztatóját.
Folytat …November 8-án 13 órakor a szolgálatban lévő tűzoltók a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság valamennyi hivatásos tűzoltó-parancsnokságán megemlékeztek nemrég elhunyt bajtársukról, Kövecs Gergőről.
Folytat …Elindult a nagyfelületű burkolatjavításokat tartalmazó országos útfelújítási program, mely összesen 33 milliárd Ft keretösszegből valósítja meg az országos közúthálózat 287 kritikus állapotú szakaszán a felújítási munkálatokat.
Folytat …Újabb hét – újabb darts forduló. Csütörtök este ismételten megmérkőztek a dartsosok a Galéria Grill étteremben a jobbnál jobb pontok reményében.
Folytat …Idén is megrendezésre került a Vajda Péter Gimnáziumban a gyíkavató, a 9. osztályosok „felavatásának szertartása”.
Folytat …