Regényes múlt, Magazin

“Verik a rézdobot, fújják a trombitát…” – XII.

Szent Iván havára a Tiszaháton kibomlanak Rákóczi uram zászlai. Vári, Tarpa, Beregszász jobbágynépe zúgó áradatként hömpölyög a fölkelők dolhai táborába. Ám ott Károlyi Sándor uram, a szatmári főispán csúnyán megüti a kuruc hadakat. Széjjelfut a maradék. Rákóczi uram a lengyel-magyar határon találkozik velük és vezérükkel, Esze Tamás urammal.


Szent Iván tizenhatodik napján az Orosz-kapunak is nevezett Vereckei-hágón Rákóczi uram újjá szervezett hada – lengyel, ruszin, oláh és tót századokkal, no meg Esze Tamás talpasaival, Szalontai Jankó, Pap Mihály és Nyúzó Mihály „angyalkáival” megerősítve – zúdul Magyarhonba. Irány Munkács, közben vissza Zavadkára, majd a Borbély Balázs és Ocskay László uramék vezette rongyosgárdával az élen a kurucok megütik a labanc hídőrséget. Rákóczi uram Namény alatt személyesen vezeti az átkelést.

Bottyán még Verecke előtt egy nappal levelet küld Koháry István gróf uramnak, a Vág-vidék császári főparancsnokának. Juditja sírva tördeli kezét Köbölkúton:

– Te szívtelen vén ordas, mégis itthagysz? Most, amikor békén, nyugton élhetnénk végre, táncolni indulsz a halál elébe?

Ám tudja, mindhiába, Bottyánt hatvanévesen is csatába hajtja végzete.

– Pénz kívántatik a Haditanácstól s én kész vagyok toborozni.

Ki érti ezt? Hiszen Kucklander miatt rövid időn belül kétszer is vasban ült, most mégis a császár oldalán vonna kardot? A hű katona hű marad, amíg lehet.

Így is tesz.

– Éjjel-nappal nyugtalankodom és fáradozom, mind tisztjeimmel együtt, mégis alig állítottam fel ötven katonát. Se tiszteket, se katonákat, ha dupla zsoldot fizetek is, nem találok – panaszolja újabb levelében. Emberei sorozatban szökdösnek.

– Az kiket összeszedtem volt is, éjszakának idején, azokból hol húsz, hol kevesebb visszaszökött. Ha ma ötven van velem, holnap reggelre csak tizedmagammal maradok.

Igyekezete ellenére Kucklander, Esztergom kapitánya minden lépését figyelteti. Azért Szent Jakab havában nyeregbe száll és szétnéz lenti, Tisza melléki birtokain.

Kisasszony havában végre történik valami neki való. Bécsbe rendelik.

– Óbertst úr, haladéktalanul kezdje meg a toborzást! – kapja kézbe a Haditanács parancsát. Megteszi.

– Esztergomba megyünk! – üzen Juditnak.

Hazatérve esztergomi kúriájukba, Ebeczky István uramért küldet. István uram Imre öccse éppen Léva várkapitánya ezidőtájt. Így Bottyán lépésről lépésre ismeri a kuruc hadak felvidéki mozgását.

Hamar őszbe fordul. Bottyán mintegy nyolcszáz lovas és kétszáz talpas katonájával a Vác és Komárom közti átkelőhelyeket őrzi. Pünkösd hava óta végül ennyi embert toborzott a császár hűségére.

Mindszent havában újabb parancs jön: csatlakoznia kell Schlick tábornagy csapataihoz. A tábornagy reguláris ezredekkel és dán segédcsapatokkal próbál lecsapni a felvidéki kuruc erőkre. Mostanában bizonyos Bogyó Ferenc uram, Érsekújvár városbírája – Bottyánnak még a séllyei időkből való fegyvertársa – sűrűn levelezget. Postása egy ferences barát. Tőle tudja Bottyán, hogy Ocskay uram időközben Rákóczi ezereskapitánya lett.

– No, Rákóczi uram is jó lóra tett ezzel a pimasz renegát szoknyapecérrel! – káromkodik Bottyánunk. Kézen-közön ismeri Ocskay viselt dolgait. Még azt is gyanítja, hogy a nyalka kuruccá lett hadfinak köze lehetett az ő francia hadszíntérbéli letartóztatásához.

Miért is ne? Azt beszélik a népek – gondolja magában végig Ocskay eddigi pálfordulásait -, hogy egy fölöttébb szép úri szajha kegyeiért egész fiatalon kenyeres pajtását gyilkolta le. Ezért büntetésből fél fülét vágta a Pálffy-ezred hóhéra. Bosszúból mohamedánná lett, átszökött a temesvári törökhöz. Amidőn azt is elárulta, a francia testőrgárda tisztje lett. Ott is elkövetett valami disznóságot, mert ismét a császár seregében kötött ki. Most meg nyár elején Borbély Balázs urammal együtt nyolcvan, csak rongyosgárdának nevezett szökött huszár élén áttért kuruc oldalra. Szeretőinek száma azóta gyarapodott. Bár mostanság nemcsak Rákóczinak, de a szépséges Tisza Ilonának is „örök hűséget” esküdött. Azóta „Rákóczi villáma” lett a nyálas kölke! – dühöng Bottyán. Hozzá képest az. Ocskay uram jó, ha huszonhárom éves összesen, Bottyánunk meg hatvan tavaszt élt meg. De még mindig délcegen üli a lovát, s fegyverszünet idején még félszemével is tüzesen viszi táncba akármelyik bál szépasszonyait.

Szent András havában járunk már. Hideg szelek és ködös hajnalok ellenére tizenötödikére Zólyom alá ér a kuruc had, Bercsényi uram kardja alatt jó húszezres fenik kardjukat a labancra. Sátrak, szekerek, tábortüzek. Tokaj alól jött ide a kuruc sereg.

Shlick tábornagy uram éppen Besztercebányán készül a felséges császár nevenapját megünnepelni. A Zólyom védelmében összesereglett labanc had vezénylő tábornoka Forgách Simon uram.

A pártás-csipkés zólyomi várfalak alatt farkasszemet néz egymással a két sereg reggel óta. A hajnali dér ezüstje még csillog a füvön.

– Dobszóra, ülj lóra! – pereg a kuruc seregdob. Mellette töröksíp vijjog. Lobognak a hadizászlók.

Szemben is pereg a dob, trombita harsog. Ám a támadás mindkét oldalon várat magára.

Bottyán elunja a várakozást. A sereg elé ugrat egyszerre.

– No, ti híres kurucék! – rikoltja. – Van-e köztetek egy vitéznek mersze ellenem kiállni viadalra?

Néhány császári főtiszt hüledezik:

– Ez megőrült!

– Ne féltsétek a vén rókát! – inti vitéztársait Forgách uram. – Bottyán még legény a gáton a javából.

Szemben percekig csendes a kuruc tábor. Igaz, Bottyán haja deres, akár a dér füve, de rettenetes kardjának és bátorságának legendás híre van az egész seregben. Isten a tudója, hány pogányt küldött a másvilágra suttyó legény korától.

A fiatal Ocskay uram gondol egy merészet, kiugrat az ősz dalia elébe.

– Héj, héj, Bottyán uram, itt vagyok én, Ocskay László!

– Beste kurafi taknyos kölyke, nem mész vissza anyádhoz! – gúnyolja Bottyán dühében.

Ocskay remeg a méregtől, de néma marad. Inkább hetykén meglengeti ezüstforgós kucsmáját.

Zúg, morajlik a két tábor, ahogy egymásnak lovagolnak. Régi vitézi szokás szerint először kopjával rontanak egymásnak. Ám egyiknek se sikerül se átszúrni ellenfelét, se kivetni a másikat a nyeregből. Másodjára kard villan kezükben.

Csattog, szikrázik a két kiváló damaszkuszi penge. Nem bírnak egymással. Jöjjön, aminek jönnie kell: pisztolypárbaj következik. Ocskay kezében nemes mívű török pisztoly csillog. Bottyánéban ormótlan parasztmordály. Pisztollyal lóról egymásra lőni jó tízölnyi távolságból lehet. Táncoltatni a lovat s közben pontosan célozni nagy vitézi tudást igényel.

Bottyánt ezúttal nem lehet megelőzni. Hatalmas durranás, füstöt vet kezében a mordály. Táncol a lova alatta. Ocskay fejéről zuhan a kucsma, repül a sólyomszárny, orrán-száján dől a vér. Mellén találta a golyóbis. Ám zuhantában még Bottyánra lő Ocskay. Derékban kapja ellenfelét. Csurom vére az öreg harcos. Meginog a lován, de-de tartaná magát. Katonái mentik meg az eséstől.

A várba menekítik azonmód. Estére seblázba esik. Beszélik, mikor pár nap múlva a Haditanács elnöke, Savoyay Jenő herceg Pozsonyba jön, a zólyomiak közül egyedül őt dicséri. A többit irgalmatlanul lehordja. Oka van rá.

Mert a két sereg még a párbaj utáni délutánon egymásnak esik. Végül a kurucok a labanc csapatokat a falak mögé kergetik, vagy szétszórják.

Forgách uram estére bezárkózik a várba. Mire leszáll az éji sötét, Schlick serege után lopóznak Trencsén irányába.

Bercsényi uram másnap reggel Bajnócnak indul. Itt, Zólyom alatt Radvánszky János uramat hagyja puhítani a sebesült Bottyánt, adja fel a várat. Hogy a puhítás jobban menjen, hordócska tokaji furmintot küldet Bottyánnak, igya meg, s épüljön fel tőle.

A tárgyalások elhúzódnak. Végül Karácsony hava nyolcadik napján felkúszhat a pro patriás Rákóczi-lobogó Zólyom várfokára. Háromszáz labanc azonmód hűséget esküszik Rákóczi uramnak.

A lábadozó Bottyán szekérre ül és hetven császári német kíséretében Esztergomba indul. Judit zokogva fogadja:

– Tudtam, tudtam, hogy a vesztedbe rohansz, de Istennek legyen hála, egyben maradtál!