Hírforgó, Képgaléria, Média

Doromboltak a Csodaligetben

Fent említett esemény a szó szoros értelmében megtörtént. Hétfő délután Harencsár László mesemondó-meseíró ezzel az ősi hangszerrel is köszöntötte – kitűnő mesélőkedve mellett – a Csodaliget Gyermekmagánrendelés és Konzultációs Központ megnyitójára érkezett gyermekeket és szüleiket.


Mint az ismeretes, dr. Sajti Edit gyermekorvos a közelmúltban kivált a reguláris gyermekháziorvosi hálózatból, s ezen túl magánrendelésein folytatja tevékenységét. Így került sor a Csodaliget megnyitójára, amelynek apropóján volt egy kedves gyermekrajz-pályázat is.

A meghitt hangulatú eredményhirdetésen valójában minden érintett gyermek – szüleivel együtt ünnepelhetett, mivel csupa-csupa első és második díjas munka született. Az ilyenkor szokásos jutalmak mellett a legnagyobb ajándék az volt, hogy valamennyi alkotás műtárlat formájában a megnyitó közönsége elé került. A mindvégig derűs hangulatról Harencsár László meséje és dorombolása mellett Sajti Edit doktornő még egy kis vitamin-gyümölcszsúron is vendégül látta a gyermekeket. Ez történt a Csodaligetben.