Labdarúgás, Sportsarok

Irreális körülmények között megérdemelt pontszerzés az Előre II. ellen

A 21. fordulóban újból hazai pályán fogadhattuk aktuális ellenfelünket, amely ezúttal a Békéscsabai Előre 2. számú csapata volt.


Az elmúlt héthez hasonlóan ezúttal is a Fű 3-as pályát tették játékra alkalmassá a pályamunkások. A kezdéskor enyhe kifejezéssel sem lehetett ideális körülményekről beszélni, mivel az időjárás újra téliesre fordult, a játékosoknak nem csak egymással, de a felázott játéktérrel, és az esővel tarkított széllel is meg kellet küzdeniük.

Eleinte a vendégek próbálták irányítani a játékot, de Lévainak egy-két gyenge lövésen kívül nem igazán kellett komolyabbat védenie. Az első lehetőségünk a 14. percben adódott, amikor Kriska visszagurítását Zima lőtte kapura tizenhatról, de kicsivel kapu mellé szált a labda. Kezdtünk megbarátkozni a borzalmas körülményekkel, egyre gyakrabban tettük tiszteletünket Czinanó kapuja előtt, de ezek a portyák még nem hordozták magukban a gólt.

Viszont a 24. perc már meghozta azt, ekkor egy Viszkok által előre lőtt labdára indult el Furár, de a tizenhatoson belül a csabai kapus elsodorta játékosunk lábát, így nem maradhatott el a büntető, amit Somogyi lőtt nagy erővel a hálóba. 1-0.

A gól azon kívül hogy megnyugtatott minket, nem igazán változtatott a játék képén, maradt a meddő vendég fölény. A félidő végéhez közeledve Bónusnak volt két lövése, de az előbbit a védők blokkolták, a másodikat Lévai tette ártalmatlanná. A 42. percben nagyon közel kerültek az egyenlítéshez a csabaiak, de Miklya közelről lőtt gólját, (nagyon helyesen) les címén érvénytelenítette Csonka játékvezető. Két perc múlva Kun lövése akadt el Polonszki lábában, amivel le is zárult az első félidő.

A második játékrész elején tovább folytatódott az eddig látott nagy küzdelem, támadgatott az Előre, mi pedig próbáltuk tartani a számunkra oly kedvező eredményt. A 62. percben egy formás akció után, Kriska beadását Somogyi lőtte kapu fölé.

Sajnos a 66. percben egy szögletrúgást követően, a percekkel ezelőtt beállt Máris, nevéhez hűen, máris kiegyenlített. 1-1.

Nem estünk össze az egyenlítő találattól, amit jelez, hogy két percre rá Somogyi lövése után Czinanónak kellet nagyot védenie. A végjátékban már igen nagy erőket mozgósított a vendég csapat, de ahogy eddig is, úgy ezután is álltuk a “sarat”. A 85. percben Miklya lőtt kecsegtető helyzetben mellé-fölé. A 88. percben akár még a győzelem is meg lehetett volna, de Klimaj lövése, egy védőt érintve, alig ment kapufa mellé.

A látottak után elmondhatjuk, hogy végig összeszedetten, lelkesen játszva csentünk el pontot a bajnokság egyik élcsapatától, véleményem szerint teljesen megérdemelten. Az Előre ezen a játéktéren nem tudta kamatoztatni tudásbeli,és kondicíonális fölényét, így lépéshátrányba került a feljutásért folytatott harcban, mi pedig a megszerzett ponttal erőt meríthetünk a Méhkerék elleni, szerdán lejátszandó újabb erőpróbához. A csapat teljesítményén túl, köszönetet kell mondani azon szurkolóknak is, akik ebben az ítéletidőben is tiszteletüket tették ezen a jó iramú mérkőzésen.
Jók: Viszkok, Polonszki, Klimaj, Szikora, Furár.

Szarvasi FC Békéscsaba 1912 Előre SE II. 1-1 (1-0)

Szarvas, Erzsébet-liget – 100 néző. Játékvezető: Csonka Bence (Czirok S., Flinta Z.)

Szarvas: Lévai B. – Szikora M., Kukovecz D., Polonszki P., Viszkok D., Zima D., Klimaj Z., Kriska N., Furár R. (Farkas N.), Somogyi J., Magyar M. (Pecznik P.). Vezetőedző: Rétes Pál.

Békéscsaba: Czinanó A. – Seres B. (Zsilinszki M.), Kun L., Mácsai L., Balog Zs., Bónus Á. (Máris D.), Miklya M., Kálmán Sz. (Borbély Zs.), Babinyecz B., Belanka D., Maruntelu M. Vezetőedző: Brlázs István Gábor.

Gólszerzők: Somogyi J. 24′ (büntetőből) illetve Máris D. 66′

Edzői nyilatkozatok:

Rétes Pál:

– Annak ellenére, hogy a vendégek többet birtokolták a labdát, jónéhány ígéretes lehetőségünk maradt kihasználatlanul. Örülök, hogy újra kellő motiváltsággal álltunk hozzá a mérkőzéshez.

Brlázs Gábor:

– Futballra alkalmatlan pályán értékes pontokat veszítettünk.