Törökvész – II.

Csabai Mátyás uram Dobó István familiárisaként közvetlenül az ostrom után mesélte barátainak a várban szerzett élményét:

– A falakon helyenként lovas szekérrel is át lehet jutni.

Paksy János uram komáromi kapitányként tudatta von Königsberggel, Győr főkapitányával:

– A szorgos ágyúzás révén oly magasságú maradt a várfal, hogy a földtől mindössze az ember torkáig ér.

Mindezt a lantos Tinódi Sebők uram tetézte nevezetes verses krónikájában egy esztendővel az ostrom után.

Mit tehetett Gergely deák?

A vár élére állítva, hosszan győzködte Graz városában Ferdinándot az újjáépítésről. A király beleegyezett.

Talján várfundáló mesterek irányításával emberfeletti munka indult. Éjt nappallá téve dolgozott a környék berendelt jobbágynépe, akár az ostrom idején. Először a Föld-bástyát erősítették meg. Azután a volt püspöki palota előtt húztak új védőfalat a belső vár északkeleti szegletéig.

Gergely deák új bástyákat is tervezett. Egyikük a Gergely-bástya nevet kapta. Új ruhát kapott a rommá lőtt Bebek-torony, új nevén a hős borsodi hadnagyról Bolyky-bástya. Később a főkapitány utódok is folytatták az erősítést. Zárkándy főkapitány uram is épített egy róla nevezett bástyát. Ahogy teltek az évek, úgy küldte az Udvari Kamara és a Haditanács a kiváló talján mestereket. Jött Mirandola, Feraboscho, Theti uram.

Végül a mostani – az Úr 1569-es esztendeje – tavaszon a messze földön híres Ottavio Baldagira uram kapta kézhez fő-fő építőmesteri kinevezését. Ismeri a várat korábbról.

Érkezésekor már újabb törökverő vitéz, Forgách Simon uram a főkapitány. Közvetlenül Mágochy Gáspár uramat követve e poszton.

A szent életű Verancsics Antal püspök uram jó hat esztendeje egyezséget kötött a királlyal, így a várbirtok teljes jövedelme a főkapitányé. Ha kevés a pénz, az kölcsönre kényszerül.

Baldagira uram alapos ember. Érkezése másnapján már mappák, tervek, rajzok részleteit teríti Forgách uram elé a kapitányház asztalán:

– Átépítjük a Tömlöc-bástyát, a Setét-kaputól délre új kaszárnyát húzunk fel. Majd teljesen összekötjük új védőállásokkal a külső és a belső várat.

– Szép, szép – csóválja fejét főkapitány uram -, de honnan veszünk rá teméntelen pénzt?

Nem is sejti, a lényeg közepébe vágott. Vagy három esztendeig tart a hol vitává, hol veszekedéssé fajuló disputa Bécs és Eger között, mire érdemi munkához láthat. Akkor majd maga a város is tornyokkal megrakott kőfalat kap a toldott-foldott palánkfal helyett. S további kilenc esztendeje lesz még Baldagira uramnak álmai megvalósítására.

Eger vitézlő hadinépét az 1552-es ostrom óta rettegi a török. Holott a jó egriek már egy évvel a nagy ostrom előtt is valami háromezer birkáját hajtották el Buda alól Kászin pasának. Ez utóbbi történetet Balázsdeák István huszár-főlegény uram esti borozások alkalmával szokta volt meghallgatni az egri korcsmák valamelyikében. Többnyire az Ó-kapu mellettiben. Ott esetenként kikapós leányok is múlatják az időt, hegedősök és síposok muzsikája mellett.

Ezen a kora nyári estén Balázsdeák uram kenyeres pajtásával, Szűcs Gergely főlegénnyel borozgat ezen csapszékben.

– István, ismered azt a mondást, hogy: ahol ezer huszár vagyon, ott hatezer kontyos nem rabol?

Balázsdeák nagyot kacag:

– Bitang jó gondolat, kitől származik?

– Tudja a jófene, de biztos igaz.

Török Laci bátyó telepszik melléjük kedvenc boroskupájával. Ettől kezdve vége-hossza nincs a víg adomáknak. A deresedő hajú híres vitéz itt harcolt már 1552-ben is, vakmerő hőstetteket vitt véghez. Mostanra valóságos eleven tárháza a hősi krónikáknak.

– Kászon bég esetit a pápaiakkal a minap hallottam – kezdi, komótosan megtömve pipáját. – Történt évekkel ezelőtt, hogy a hírhedt Kászon bég ezerötszáz lovasával készült Pápát rontani. Igen ám, de Rákay Palkó pápai vicekapitány fürkészői által hírt kapott a készülődésről. Nyomban futtatta lovászát jó komájához, Bácsmegyey Jankó uramhoz Veszprém várába. A derék huszárkapitány azonmód nyeregbe szállt vitézeivel, de még kétszáz győri lovashajdút is felültetett. Éjszaka lest vetettek a mieink a Pápa előtti erdőszélen a kontyosnak s úgy elverték őket, mint a hatfenekű dobot. Négyszáz török megfutott, a többi otthagyta a fogát. Mire reggel lett, Rákay Palkó uram négyszáz török lóval diadalmenetben vonult be Pápára. Alig volt embervesztesége.

– Tovább bátyó, tovább! – biztatták a nagy mesélő kedvében lévő hadfit Balázsdeákék.

– No, elmondom még a Zolthay Lőrinc vitézségét. Ez ugyanazon a nyáron esett meg, mint a Kászon csúfsága. Lőrinc úr – tán édesbátyja a mi jó Zolthay István urunknak – akkoriban Oláhújvár építkezését védte katonáival, mint kapitány. Valahogy Szent Jakab havában híre jött, hogy a kontyos Mátyusföldet fosztogatja. S a környék falvaiból elhajt minden fiatalasszonyt, leányzót és gyereket. S aki maradék öregként, legényként nem fut meg előle, kardélre hányják. Lőrinc úr felbőszült e hírek hallatán: „Lóra, fiaim, lóra magyarok!” – parancsolta, azzal kilencvenhárom huszár élén robogott a rablók elébe. Újvártól valami fél napi járóföldre találkoztak a törökkel. „No, ti híresek!” – kurjantotta serege éléről Zolthay Lőrinc – „Ki a vezéretek? Tegyen vélem egy kopján s egy szál kardon halálos viadalt! Hogy tudjátok, ki vagyok én, ama Zolthay Lőrinc újvári kapitány, akinek kardja elől török nemigen szokott élve menekülni.” Lőrinc úr nevét félte a török. Senki nem mert kiállni közülük halálos viadalra, mire vitézünk vénasszonynak, patkánynak szidta el őket. Hatott a szidalom, a pogány dandár csatarendbe fejlődött. Vesztükre. Lőrinc úr a szűzmáriás zászló védelmére egy dombtetőn hagyott negyedszáznyi katonát. Hetven harcosával meg véresre aprította a pogány túlerőt. Mindössze öt vitézét kellett eltemetnie a csata után a domb tövében. Hatalmas volt a zsákmány is, a szekerekről sok élelem, ruha került elő. Legnagyobb boldogsága mégis a pogánytól kimentett asszonynépnek és gyermekeknek volt. Vagy harmadfélszázan szabadultak. Az asszonyok és lányok örömükben sírva csókolgatták a hős újvári huszárokat. No de tegyük el magunkat a hajnali őrváltásig! – búcsúzkodik Török bátyó.

Ahogy Török bátyó elbúcsúzik, Tamás úrfi, a főkapitány nemes apródja lép Balázsdeák uram elé:

– Forgách Simon nagyuram üstöllést hívatja kegyelmeteket!

Lódulnak a kapitányházhoz. Öt perc múltán már ott tisztelegnek a főkapitány előtt:

– Itt vagyunk, vitézlő főkapitány urunk! – jelentkezik Szűcs Gergely főlegény.

– Üljetek le, fiaim! – int Forgách Simon uram karosszékéből. A két főlegénynek súlyos tölgyfaasztal mentén álló kisebb lócán kínál helyet.

– Hallám tegnapnak előtte, hogy jócskán viszket tenyered, Gergely fiam egy kis portya után! Teszünk róla. Harmadnapra ha pihentetek egy jót s összeszedtetek egy kisebb tizes csapatot, elindultok Budára. S kilopjátok nékem Mojzes zsidót, Musztafa pasa leggazdagabb budai adófizetőjét. Lányát, asszonyát nem kell hoznotok! – teszi hozzá mosolyogva.

A két ifjú vitéz kikerekedett szemmel bámul:

– Micsodaaa? Hogy mi kilopjuk Mojzes uram Budáról?

~ Szenes János ~