Toldi ünnep Békéscsabán

Arany János halhatatlan alkotását, a Toldit vitték színre Tege Antal rendezésében. A színészként és rendezőként is érzékeny művész szépen komponált egésszé Zalán Tibor mesteri, a ma emberének szóló újraértelmezését. A darabba – s ezért óriási dicséret – veretes dalok kerültek a Magna Cum Laude, a Balkán Fanatik, a Besh O Drom és a Kimnowak műhelyből. A zenékre ifjabb Mlinár Pál komponált egenként is finoman cizellált táncetűd-sort, amelyekben briliáns koreográfiákat épített a változatos zenei alapokra. A filmszerűen sodró lendületű színpadképek látványáról és határáról Egyed Zoltán gondoskodott. A néző, lett légyen lázas szívű kisdiák vagy éltes korú felnőtt, pazarul megrajzolt Toldi udvarházra, rejtelmes nádasra, tág lélegzetű pusztára ismerhetett, s a keretjátékban részese lehetett a kukoricafosztásnak is. Egyed mindezt monumentális képeivel, mozgó díszleteivel érte el.

A Toldiban szerepet vállaló színészek egységes csapatként varázsoltak színpadra egy nagyon is hús-vér emberi történetet. Katkó Ferenc Toldi Miklósa már-mára Soós Imre-i szinten hozta elénk a hatalmas erejű, ugyanakkor a gyermeki lélek tisztaságát megőrző vagy éppen önmarcangoló főhőst. Szívét-lelkét beletette a játékba. Ő már csak ilyen. A Jászai-díjas Bartus Gyula, a testvér György szerepében a tőle elvárható mélységeibe ereszkedett az emberi önzésnek és ármánykodásnak. Összecsapásukban szinte kitapinthatóan sűrűsödött a levegő a játéktérben.

Vadász Gábor öreg szolgája, Bence egyfajta etalonja a hűségnek és becsületnek. Színre lépett két közönség kedvenc, Presits Tamás Lajos király és Nagy Róbert a nádor szerepében. Mindketten szépen alakították a romantikus figurát. A nagyérdeműt elbűvölte a Jókai színpadára hosszú évek után visszatérő Tomanek Gábor a krónikás-dalnok szerepében. Hangja és játékstílusa percek alatt feledtette a tűnt éveket. Nagy Erika minden percében hiteles, mindkét fiáért reszkető édesanyát formált meg. A cselekmény közben hol kimerevített, hol életre kelő szoborcsoport tagjai – Szabó Lajos, Fehér Tímea, Komáromi Anett – játékukkal tovább színezték a történetet. E csoportból kiemelkedett Liszi Melinda, aki a Tengerihántás egy-két mondatával is igazolta, hogy az Arany-balladákat egyszeri csodaként, utolérhetetlen játékfelfogásban képes tolmácsolni a magyar színházak világában.

Összességében azt mondhatnók, klasszikus magyar irodalmat így is lehet éltetni, ahogy a Jókai élő Színháza teszi.