Történelem Tanárom emlékének

Litauszky Jánosné sz. Paál Irén, 1917-2014

Különösen igaz teret kap ez a gondolat, amikor egy küzdelmekben, szolgálatban gazdag, csaknem kerek évszázadot átívelő földi lét ér véget.

Két világégést, forradalmakat, ellenforradalmakat, féltucatnyi rendszerváltást meg- és átélő élet. Itt, ebben a minden bajában és minden ünnepében áldott Magyarországon a többszörösen véres XX. század magyar- és országfaló poklai közt egy mélyen hívő katolikus asszonyi lélek alázatával, hallatlan gazdagságú magyar irodalmi és történelemtanári tudás birtokában hosszú-hosszú évtizedekig a katedrán állva. S egyszersmind birtokában a Hitből, Szeretetből, emberséges szigorból s ki tudja még, mi mindenből összerakott kincsnek, amit Nevelésnek és Tanításnak hívnak. Ez volt a régi I-es 1972-ben elballagott VIII. B. osztályának 97. évében elhunyt osztályfőnöke, Litauszky Jánosné, Paál Irén.

A sors szeszélye folytán Erdélyben, Tordán született. Felmenő ősei révén a Felvidék történetét szívta magába.

Nem tudnám megmondani, hogy Irén Néni hány ezer darabos családi könyvtárral bírt. Csak azt tudom, hogy mindaddig, amíg látása engedte, falta a könyveket. Az újságokat szintén. Hűséges előfizetőnk volt ’95-ös indulásunktól. Olvasás volt az élete.

Hálás vagyok a Sorsnak, hogy a régi I-es diákja lehettem, melynek falai között javarészt mára már égi katedrákon álló tanárlegendák tanítottak minket. Hosszú már az égi névsor – „a múlt szaporodik” – s szégyellném magam, ha bárkit kifelejtenék.

Irén Néni azon Tanáraim egyike, aki belém oltotta nemzeti irodalmunk és középkori magyar históriánk iránti rajongásom. Hálás szívvel gondolok történelemóráira vagy irodalomóráira, amikor a színészóriás Básti Lajos hangján csodáltuk végig Toldi Miklós történetét.
Most – így szeptember elején -, hogy Osztályfőnökünk az örök mennyei katedrára állt, mit is mondhatnék? Irén Néni, legyen áldott az emléke! Köszönöm, hogy tanítványa lehettem.