Postaláda

Levélváltás a Körös vízminősége kapcsán

Az alábbiakban a Körös-szögi Kft. és a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság közti levélváltást olvashatják a Körös minőségének ezévi szemmel látható romlása kapcsán.


Körös-szögi Nonprofit Kft. 

Polgármesteri Hivatal
Dr. Melis János Jegyző úr részére

Tárgy: Tájékoztatás vízminőségről

Tisztelt Jegyző Úr!

Az idei turistaszezonban viszonylag sok panasz érkezett a Körös, ezen belül is a Kákafoki holtág vízminőségével kapcsolatban. Elsősorban a békalencse nagyszámú elszaporodása miatt érkeztek kérdések a Körös-szögi Nonprofit Kft. felé.

A Kft. a halászati jog birtokosa, a halasításért felelős, de természetesen szívügyének tekinti a holtágat és annak minőségét, ezért részünkről is felmerültek kérdések, mivel a horgászás egyes területeken szinte lehetetlen volt, ami nagyban befolyásolta a horgászengedélyek értékesítését.

A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság Szarvasi Szakaszmérnökségével, annak vezetőjével Megyeri Mihály úrral korrekt kapcsolatot ápolunk, folyamatos tájékoztatást kaptunk tőle a vízminőséggel kapcsolatban, valamint a (volt) HAKI halbiológusával Józsa Vilmos úrral is mértük egész nyár folyamán a víz oxigénszintjét halaink védelmében.

A Körös-menti Turisztikai és Kulturális Egyesület is a vízminőség és az ez által keletkezett panaszok miatt kereste fel a Kft-t, melyet kompetencia hiányában továbbítottam a Kör­kövizig szakembere felé és írásbeli tájékoztatást kértem.

Ezen válasz meg is érkezett. (lsd. melléklet)

A TDM szervezettel karöltve egy Körös-bejárásra (csónakkal a halőr segítésével) invitáltuk a Vízügyi Igazgatóság igazgatóját illetve az általa kijelölt illetékest annak érdekében, hogy közös megoldást találjunk a problémára és nyugodt szívvel várhassuk a 2015. évi turistaszezont.

Szarvas, 2014. szeptember 10.

Szíves tájékoztatásul, tisztelettel:
Hamzáné Szécsi Ágnes ügyvezető

* * *

Körös-szögi Nonprofit Kft. 

Körös-Vidéki Vízügyi Igazgatóság
Megyeri Mihály Szakaszmérnökség vezető úr

Tárgy: Állásfoglalás kérés

Tisztelt Mérnök Úr!

Az idei turista szezonban nagyon sok panasz érkezett a turisták és a horgászok részéről a vízminőséget illetően (főleg a rengeteg békalencse miatt). A Körös-szögi Nonprofit Kft. mindig korrekt kapcsolatot ápolt a kirendeltséggel, mindig pontos választ kaptam kérdéseimre a vízminőséggel kapcsolatban, amit kommunikáltunk is a vendégeink felé.

A Körös-menti Turisztikai és Kulturális Egyesület a mellékelt levéllel kereste fel Körös-szögi Nonprofit Kft-t. Mivel mi is szívügyünknek tekintjük a turizmust és ezen belül a horgászturizmust, de ezen kérdések megválaszolása nem a Kft. hatáskörébe tartoznak, ezért tisztelettel kérem ennek írásbeli megtételére.

Szarvas, 2014. szeptember 1.

Válaszát előre is megköszönve, tisztelettel:
Hamzáné Szécsi Ágnes ügyvezető

* * *

Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság 

Hamzáné Szécsi Ágnes ügyvezető
Körös-szögi Nonprofit Kft.

Tárgy: Tájékoztató a Szarvas­-Békésszentandrási – holtág vízminőségi állapotáról

Tisztelt Hamzáné Szécsi Ágnes!

Igazgatóságunkhoz 2014. szeptember 02.-án K-10264-002/2014. ikt. számon érkezett levéllel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk:

Igazgatóságunk 2014. augusztus 13-án ellenőrizte a Szarvas- Békésszentandrási holtág vizének vízminőségét. A vízvizsgálati eredmények nem mutattak ki semmilyen szennyezésre utaló jelet. A holtág vizének minősége az adott évszaknak megfelelő. Sajnos a nagy melegnek köszönhetően megjelent a békalencse, sőt jelentős algásodási folyamat is beindult, mely az adott típusú felszíni vizek esetében természetes jelenség. Sportolásra, üdülésre és pihenésre a holtág vize a mérési eredmények alapján alkalmas.

Szarvas-Békésszentandrási holtág vízminősége:

A Szarvas-Békésszentandrási és a Siratói-holtága Hármas-Körös bal oldalán elterülő, 926,8 km2-es vízgyűjtő holtágrendszere, mely a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság kezelésében és üzemeltetésében van és a Szarvasi Szakaszmérnökségünkhöz tartozik.

A Szarvas-Békésszentandrási holtág vízpótlása a Hármas-Körösből biztosított a 7 db szarvasi szivornyával – holtág felső végénél – összesen 8,50 m3/s teljesítménnyel. A szivornyák üzemelését a „Békésszentandrási vízlépcső” által duzzasztott vízszint teszi lehetővé. A Szarvas-Békésszentandrási holtág mesterséges kapcsolatban van az anyafolyóval, a Hármas­-Körössel.

A Szarvas-Békésszentandrási és a Siratói-holtág a 75. sz. Dögös-Kákafoki belvízrendszerben, a 12.10. sz. Dögös-Kákafoki belvízvédelmi szakaszban található. A holtág komplex hasznosítású vízilétesítmény, de elsődleges funkciója a belvíz befogadása (tározása) és továbbvezetése a Hármas-Körös folyóba. Hatásterülete nem csupán a parti ingatlanokat foglalja magába, hanem mintegy 926,8 km2 nagyságú területet ölel fel.

A holtág menti vízgazdálkodási érdekeltek – a kialakulástól napjainkig – egyre több funkció kielégítését várják el. A Szarvas-Békésszentandrási és a Siratói-holtág 10608-004/2008. ikt. számú vízjogi üzemeltetési engedéllyel rendelkezik, és a jóváhagyott üzemeltetési szabályzat szerint üzemel, mely alapján igazgatóságunk összehangoltan végzi a holtágrendszer üzemeltetését különös tekintettel arra, hogy a prioritásokat figyelembe véve lehetőleg valamennyi hasznosítási igénynek megfeleljen. A holtágrendszer üzemeltetésekor, figyelembe véve a térség vízgazdálkodási adottságait, az árvízi biztonsági tényezőket, az alábbi vízhasználati igények kielégítését kell összhangba hozni:

  • belvizek összegyűjtése a 926,8 km2-es vízgyűjtőről, és a főbefogadóba vezetése,
  • belterületek csapadékvizeinek elvezetése,
  • öntözővíz biztosítás a mezőgazdasági vállalkozásoknak és a magán termelőknek,
  • halászati víztér mennyiségi és minőségi igényeinek kielégítése,
  • haltenyésztés,
  • tudományos kutatás,
  • használt és tisztított vizek, valamint bányavizek befogadása,
  • rekreációs (vízparti üdülés, fürdés) és környezetformáló szerepkör,
  • idegenforgalom,
  • természetvédelem.

Vízminőségét alapvetően a tápvíz (Hármas-Körös) vízminősége, a vízutánpótlás, a vízfrissítés lehetősége és gyakorlata, valamint a szennyezőanyag-terhelés volumene határozza meg. A vízminőség periodikusan változó, mely egyrészt a tápvíz mindenkori állapotától, az évszakok váltakozásától függ, másrészt a többcélú hasznosításból eredő üzemállapotok szélsőséges vízjárásaival mutat szoros összefüggést. A Hármas-Körös vize a holtágban a mindenkori viszonyoktól függően gyors állapotváltozásokon keresztül állóvízi típusúvá alakul, melynél természetes megnyilvánulás az algásodás mértékének növekedése, az eutrofizációs folyamatok felgyorsulása, a vízminőség tájakra tagozódása. Az állóvízi jellegből és a magas vízhőmérsékletből adódóan, továbbá a mezőgazdasági területekről származó nagy ásványi- és szervesanyag-tartalmú vizek, halastavak, rizstelepek lecsapoló vizei, illetve a települési csapadékvizek befolyásából következően, a víztérben jellemzővé válnak az eutrofizációs folyamatok. További szervesanyag, illetve tápanyag rendkívüli terhelést jelent a halgazdálkodás és a horgászat következtében bekerülő „etetőanyag” kiszórása is.

Elsősorban a nyári, aszályos időszakban a holtágban jelenlévő tápanyag hatására a víztérben lévő vízinövényzet (algák, békalencse, hínár, stb.) jelenléte fokozottá válik, ami elsősorban esztétikai problémát okoz.

A holtág rendszert érő szennyezőanyag terhelés jelentős része diffúz szennyeződés formájában terheli vizeinket. A diffúz terhelések között kell megemlíteni a lakossági szennyvizek szikkasztását, a holtágba és a belterületi csapadékvíz elvezető csatornákba történő illegális szennyvízbekötéseket. A csatornázás hiányában a part menti telkek szennyvize állandó terhelést okoz. A belvízelvezető csatornákba történő szerveranyag bemosódás az állattartó telepekről, a szervetlen szennyeződések bemosódása pedig a művelés alatt lévő földterületről történik.

A víztéren lévő vízinövényzet jelenlétét Igazgatóságunk a gátőri állományával a nyári hónapokban heti gyakorisággal felméri, és figyeli annak alakulását. A vízinövényzet megjelenése természetes folyamat, mely a nyári hónapokban válik fokozottá.

A fentieket figyelembe véve a víztéren jelenlévő és nyári hónapokban fokozottá váló makrovegetáció jelenléte természetes folyamat, melyhez alkalmazkodnunk kell, azt ezekben a nyári hónapokban el kell viselnünk.

Igazgatóságunk a vízminőségi laboratóriumát elsődlegesen üzemellenőrzési céllal működteti. Ezek a vizsgálatok képezik a vízminőségi állapotváltozások kapcsán szükségessé váló üzemrendi változtatáshoz adott vízminőségi szakvélemények alapját, az öntözővíz minőségének kontrollját. A mért értékkel tudjuk segíteni a vízrendszerek megfelelő színvonalú üzemeltetését. Fürdés szempontjából a víztér vízminőségi vizsgálatát az illetékes ÁNTSZ (Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv) végzi. Az ő hatáskörük eldönteni, hogy a víztér fürdésre alkalmas-e.

Ezzel kapcsolatban általánosságban megállapítható, hogy a holtágon a nyári, aszályos időszakban fellépő fokozott alga és vízi növényzet túlburjánzás többnyire még nem jelenti azt, hogy a víztér fürdésre alkalmatlan, az elsősorban esztétikai problémát eredményez.

A holtág vízminőségének megóvása minden használó (halászati hasznosító, nyaralótulajdonosok, stb.) felelőssége.

Az esetenként létrejövő vízminőségi kárelhárítást a környezetkárosodás megelőzésének és elhárításának rendjéről szóló 90/2007. (IV.26.) Korm. rendelet alapján az igazgatóságunk végzi. Az esetlegesen bekövetkező szennyezés esetén igazgatóságunkat az alábbi elérhetőségen keresztül lehet értesíteni: Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, 5700 Gyula, Városház u.26., tel: 526-400, fax: 526-407.

Igazgatóságunk rendelkezik a Szarvas-Békésszentandrási holtág vízminőségének javítását célzó elképzelésekkel. Ezek megvalósítása az önkormányzatokkal összefogva, pályázati pénzügyi források igénybevételével történik.

A tervezett fejlesztések célja az érintett településeket veszélyeztető helyi vízkár és belvizek okozta káresemények kockázatának mérséklése, a környezeti káresemények lehetőségének, továbbá a holtág állóvízi jellegű, szennyezőanyag terhelésének további csökkentése, a víztér mennyiségi és minőségi javítása. A síkvidéki területeken fontos a belvizekkel történő gazdálkodás keretében a vízrendszerek rekonstrukciója a vízvisszatartás, vízpótlás, vízvisszatáplálás a „jó ökológiai állapot” elérése érdekében az EU Víz Keretirányelvvel összhangban. A tervezett fejlesztések megvalósulásával tovább javulhat a holtágrendszer vízellátása, vízforgalma, ezáltal a vízminősége, valamint elsődleges funkciója, a belvízvédelem is hatékonyabbá válna.

Kérem a fentiekben leírtak tudomásulvételét.

Gyula, 2014. szeptember 8.

Tisztelettel:
Bak Sándor igazgató

* * *

Körös-szögi Nonprofit Kft. 

Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság

Tárgy: Meghívás Körös bejárásra

Tisztelt Igazgató Úr!

A 2014. évi turistaszezon végeztével Körös-szögi Nonprofit Kft., (aki a halasításért felelős), valamint a helyi TDM szervezet, (akik a Tourinform irodát is üzemeltetik) megbeszélésén sajnálattal állapítottuk meg, hogy az idei szezonban csökkent az ide érkező, valamint az itt horgászó,, horgászengedélyt váltó turisták száma. Ez teljes mértékben annak tudható be, hogy a nyári hónapokban katasztrofális képet mutatott a Körös, ezen belül is a Kákafoki és Bikazugi holtág vize a békalencse elszaporodás miatt.

Emiatt rengeteg panaszos levél érkezett a turisták illetve a horgászok részéről, ennek függvényeként természetesen a szálláshelyadóktól is. El kell, hogy mondjuk, jogos volt részükről a felvetés a vízminőséget illetően.

Annak érdekében, hogy valamilyen közös megoldást találjunk e helyzet javítására, amely most még igen jól látható a holtág vizén, egy közös bejárásra, ezt követően pedig egy baráti beszélgetésre invitáljuk Igazgató Urat. (Elfogadjuk az Igazgató Úr által kért időpontot!)

A helyzetet illetően mindig korrekt tájékoztatást kaptunk a szarvasi szakaszmérnökség vezetőjétől, Megyeri Mihály úrtól, de ez sajnos nem nyugtatta meg az ide érkező vendégeket.

Megértjük az Önök érveit, de elfogadni sajnos nem tudjuk, mivel a panaszok bennünket találnak meg – és úgy látjuk, jogosan.

Reméljük, hogy sikerül a közös megoldást megtalálni és nyugodt szívvel várhatjuk a 2015. évi szezont.

Szarvas, 2014. szeptember 9.

Tisztelettel:
Mihály Mariann TDM menedzser
Hamzáné Szécsi Ágnes Körös-szögi Kft. ügyvezető