Postaláda

Köszönet a sírkertek kapcsán

Az alábbi levelet a Csáky és Benz-örökösök egyike írta Szarvas város polgármesterének.


Tárgy: Köszönet

Kedves Babák Mihály Polgármester Úr!

Tegnap Szarvason jártam temetőtúrán. Amint nagyszüleim: gr. Csáky Ilona és br. Benz Ottó sírjához közeledtem, láttam furgont, motorkerékpárt és több embert, kerti eszközökkel, és nem tudtam mire vélni az esetet. Arra a kérdésre, hogy honnan jöttek – mondták, hogy az önkormányzattól. A sírkertre nézve láttam, hogy levél sincs benne, és felgereblyézett.

Egyenként köszöntem meg az embereknek – mire mondták, hogy ezt minden évben megcsinálják. Meglepődtem, én azt hittem, hogy eddig fizetett temetőgondozó, vagy a gondnok tette ezt.

Igazán hálás köszönet a figyelmességükért és a munkájukért. Áldja meg Önöket az Isten.

Amióta el kellett jönnünk Szarvasról, az őseim magukra maradtak. Nincs rokonom Szarvason, már csak a temetőben. Mindig egyedül éreztem magam a halottaimról való, erőmön felüli törődéssel. Köszönöm, hogy ez már nincs így.

Ez az eset, annak tükrében, hogy apai őseim sírjai, az evangélikus temetőben tragikus képet mutattak a benőtt ecetfák miatt, még a mécseseket sem tudtam meggyújtani. Pedig az evangélikus temető alapítványt is támogatom. Minden sírra rá van írva, hogy a hálás Szarvasiak (Haviár Dániel, Zlinszky István, Mojsisovics Sámuel sírjai). Onnan gyorsan, és megszégyenülve mentem tovább.

Polgármester Úr, a városuk gyönyörű, élhető és élményszerű. Nyáron Anna-ligeten (gyerekkorom színhelyén) jártam, és most a Pepikertbe bicikliztem. Mindenkinek büszkén hirdetem, hogy van gazdája Szarvasnak, és a kincseinek. Boldogan olvasom a Szarvas olvasókönyvet.

Szívből köszönöm polgármester úr!

Majerné Haviár Éva ny. számvevő
Budaörs