A Szélkirály székely népmeséből született

Egy jó székely népmese már önmagában is számtalan színházi lehetőséget kínál. Jelen esetben már magának a veretes alapanyagnak a sorsa is mesébe illő. Történt még 1949-ben, hogy egy szép tavaszi napon a Magyar Tudományos Akadémia golyószaggatta székházából a renováló munkások kosárszámra égették aszfaltozó kazánjukban a pincéből felhordott kéziratokat. Szerencsére a portás régi embere volt az intézetnek s azon nyomban jelentette az égetést Gergely Pál helyettes kézirat-gyűjtemény vezetőnek. Kiderült, az éber portás kincseket mentett, mert egy elfalazott pincezugból a Kisfaludy Társaság réges-rég elveszettnek hitt anyagai kerültek napvilágra. Nem tudni pontosan, mi lett a lángok martalékává, de ez biztos: 11 ezer lapnyi kézirattömeg menekült meg a tűzhaláltól. Annak is egytizedét Kriza János néhai erdélyi unitárius püspök népköltési hagyatéka tette ki. Nagyrészt meseszövegekből, ballada- és népdalszövegekből és levelekből. A melelt Kriza mesék legszebbjei 1961-ben – az akkori Nemzetközi Gyermeknap alkalmából – megjelentek a Móra kiadásában a Magyar Nők Országos Tanácsa jóvoltából Kovács Ágnes szerkesztésében, Lukáts Kató gyönyörűséges rajzaival illusztrálva. A Szélkirály történet is szerepel a kötetben, amely Karácsonykor reprintben újból kiadásra került.

* * *

Most pedig néhány szó magáról a bemutatóról. Hernyák György Jászai-díjas rendező és Brezovszki Roland koreográfus tizenegy esztendeje Szabadkán állították színpadra közös munkájukat. A népzenénk legarchaikusabb vonulatából meríthető zene Bakos Árpádot dicséri. A népmese színpadra alkalmazását és a dalszövegeket Zalán Tibor József Attila és Babérkoszorú-díjas dramaturg alkotta.

A tökéletesen székely mesevilágot stilizáló díszleteket is Hernyák György tervezte. A jelmezek Oláh Tímea keze munkáját dicsérik. A dramaturg egy kis mesélős keretjátékkal – mint vásári sokadalom, az óriástojást tojó tyúk – Gábor Anita behozatala – megfűszerezi az alapot, ezzel a rendezővel együtt felkínálták a lehetőséget Csomós Lajosnak, hogy amolyan mesebeli öregapós mivoltában jóízű kacagásra ingerelje a közönséget. Presits Tamás félelmetes – ez némely hangtechnikai varázslatnak is köszönhető -, ugyanakkor igazságos Szélkirályt alakít. Harci mozgásai tökéletesen illenek annak erőteljes egyéniségéhez. Szabó Lajos – a Ludas Matyi óta tudjuk róla, hogy mestere a népmesei karakterek megformálásának – ragyogóan játssza a csizmadiát. Élete – módfelett harcos és verekedős természetű – párja Liszi Melinda egyfolytában némajátékával is megnevetteti a nagyérdeműt. Mivel a mesében se szólal meg, a rendezés mozgással rajzoltatja fel a házsártos asszony alakját. Kiválóan oldja meg a szerepet. (Egyébként kár, hogy nem jut szóhoz, mert Liszi Melinda magas szinten műveli a székely népmesemondást.) Kedvesen oldják meg szerepüket Nagy Róbert és Tatár Bianka, mint koma és komaasszony.

Azt mondhatnók, az alapanyag tálcán kínálta a váratlan fordulatokat – a véka liszt elvesztése, az aranyat szóró bárány, a terülj abrosz varázslatai vagy az ütlegelő botocska –, az alapanyagból igyekezett a rendező és a koreográfus építkezni a táncos jelenetek esetében. A Tabán Táncegyüttes táncosait – Balázs Viola, Puskás Izabella, Szelezsán Rebeka Korina, Harmati Patrik, Szilágyi András – Zsombok Réka és Janis Zoltán színihallgatók átványos együttmunkálkodása egészíti ki.

A most látott adaptáció legnagyobb érdeme, hogy szépen építkezik a tisztán népmesei alapból. A mindösszesen hetven percnyi játékidő önfeledt örömöt nyújt a jórészt „óvodás törzsközönségnek” csakúgy, minta családok egészének.