Székelyesek Erdély szívében

24 vendéglátásban tanuló diák és 3 kísérő pedagógus már hetekkel hamarabb nagy lelkesedéssel készült az utazásra.

Április 3-án vasárnap indultunk autóbusszal a kilométerekben hosszú, de időben rövid útnak, mert a sok élmény miatt szinte repültek az órák. A Király-hágónál üdvözöltük Erdélyt majd Kolozsvár nevezetességivel ismerkedtünk meg. (Mátyás király szülőháza és szobra, a Szent Mihály templom, a Bolyai egyetem, a Szent György szobor stb.) A késő délutáni órákban érkeztünk meg a szállásra, mely egy panzió volt ahol csak mi voltunk a vendégek. A reggelik és vacsorák bőségesek finomak voltak, még a legválogatósabb tanár számára is.

Másnap délelőtt a nagyenyedi több mint 300 éves kollégiumot tekintettük meg, majd néhány helyi éttermet is szemügyre vettünk tapasztalatszerzés céljából. Délután pedig Torockó nevű falunak vettük az irányt. Közben megálltunk a Székelykő Kúria Étteremnél illetve egy kisebb sajtgyárnál ahol Ízletes sajtot lehetett vásárolni. Ezután következett volna a nap fénypontja a Székelykő, mint sziklacsúcs megmászása. Sajnos csak félig sikerült ugyanis időhiány miatt vissza kellett fordulni, pedig az akarat és az erő nem hiányzott.

A keddi nap ígérte a legtöbb látnivalót, amiben nem is csalódtunk. A nap első részében a tordai sóbányát néztük meg. Már nem végeznek termelő munkát, viszont a legnagyobb „termet” átalakították egy élményparkká. Volt ott csónakázó tó, óriáskerék, pingpongozási és billiárdozási lehetőség, mini golfpálya és egyéb látnivaló. A nap másik részében a Tordai hasadékon való átkelés nyújtotta a legnagyobb élményt.

A következő nap reggelén a panzió üzemeltetője, aki református lelkész is volt, beszámolt az erdélyi magyarok mostani helyzetéről, arról, hogy milyen nehéz megtartani magyarságukat, utána pedig ő mutatta meg a város nevezetességeit (pl. a várat a benne lévő templommal, a temetőt ahol a neves orvos és tudós Pápai Páriz Ferenc is nyugszik). Délután vetélkedő volt vegyesen szarvasi illetve nagyenyedi diákok között, majd közös vacsora elfogyasztása és diszkó emelte a hangulatot.

Sajnos elkövetkezett a búcsú fájó pillanata csütörtök reggel, igaz abban a reményben, hogy kb. tíz nap múlva újra találkozunk, de már Szarvason. Hazafelé még megálltunk két nevezetes várnál, az egyik a gyulafehérvári a másik pedig a vajdahunyadi volt, egyik szebb, mint a másik. A kora esti órákban érkeztünk vissza kiindulási pontunkra a Székely (nem kő, hanem iskola) elé.

Ezúton is köszönjük a nagyenyedi nevelők és diákok munkáját, akik sok előadással beszámolóval szintén gazdagították ismereteinket!

Varsányi Gyula
pedagógus