Magyarország: 44 év után…

Első alkalommal még Európai Nemzetek Kupája néven indult a torna, amelyet 1980-ig mindösszesen négy (!) kijutó csapat részvételével rendeztek. A tűnt idők távlatából nézve ránk, magyarokra nézve érdekesség, hogy mindössze két alkalommal voltunk eddig EB résztvevők a mára tizenötödik állomásához érkező bajnokságok történetében. Ezzel együtt azt mondhatjuk, mindkétszer Európa négy legjobbja között gurigattuk a pettyest.

Néhány legendás név a ’64-ben Spanyolországban pályára lépett csapatunkból: Szentmihályi, Bene, Albert, Farkas, Varga Zoli (19 évesen már ott ült a kispadon) és a ’60-as évek rendíthetetlen büntető-végrehajtója a Fradiból: Novák Dezső… Egyszóval ez a társaság verte ki az akkori négyes finálé előtt Wales, az NDK és Franciaország gárdáit. Való igaz, a Bernabeu-stadion hetvenötezres aréjánában a spanyolok a hosszabbításban 2:1-re győztek, a magyar gólt Bene a 84. percben szerezte… Következett a dánok elleni bronzmeccsünk Barcelonában. Az egy-egyes döntetlenre végződött két félidő magyar találatát akkor is Bene szerezte. Viszont a már emlegetett Novák Dezső a hosszabbításban két büntetőt is bombázott. Egy tizenegyest Albert buktatásáért, majd egy szabadrúgást.

Következett a ’72-es második részvételünk a legjobb négy között. Az idősebbek még emlékezhetnek rá, hogy a selejtezők során 1971-ben Szófiában a bolgárok úgy elvertek minket három nullra, mint szódás a lovát. Na bele is bukott az akkori idők Hoffer Józsi nevű szövetségi kapitánya. A felelős poszton a legendás Illovszky Rudolf váltotta. Ő egyenesen a csoportelsőségig, majd a románok elleni negyeddöntőig vezette a magyar tizenegyest. Végül a négyes fináléba jutást három meccsen tudtuk kivívni, mert itthon egy-egyest, míg Bukarestben kettő-kettőt játszottunk. A nevezetes bukaresti visszavágón történt Kű Lajos – a Fradi akkori nagy tehetsége, az Aranycsapat Alapítvány elnöke – elmondása szerint, hogy a magyar öltözőben két erdélyi hölgy és két úr jelent meg és a Jóisten nevében kérte a csapatot a győzelemre, mert vereség esetén nem lesz maradása a magyaroknak Erdélyben. Ezzel együtt maradt a döntetlen, jöhetett a belgrádi döntő csata.

Az összecsapás keménységére jellemző, hogy Kű Lajos a második félidő elején borzalmasan összefejelt Deleanuval, a román játékosnak négy foga kitört, hordágyon vitték le a pályáról. Kű fejéből ömlött a vér, de kötéssel a fején végigharcolta a meccset. A győztes magyar gólt egy másik híres fradista, Szőke István vágta Raducanu hálójába a 89. percben. Maradva a Fradinál, még a budapesti összecsapáson a fiatal és tehetséges csatár, Branikovits talált a román kapuba.

És jött az 1972. június 14.-i meccs, a Final Four nyitánya. Sajnos azon a mérkőzésen a „nem szabad megverni” közhiedelemben élő szovjet csapattal játszottunk és kikaptunk egy góllal, úgy, hogy Zámbó kihagyott egy tizenegyest Rudakov ellenében. Majd jött a nevezetes bronzmeccs a belgák ellen 1972. június 18-án, amit kettő-egyre elvesztettünk. A szépítő találatot Kű Lajos szerezte tizenegyesből.

Többre nem futotta, pedig az akkori Dózsa legenda, Fazekas is pályára lépett. Sőt mi több, a második félidőben Illovszky Rudolf 20-as mezzel Albertet is pályára küldte.

A folytatás közismert. Több EB-re a magyar csapatnak már nem tellett, annak ellenére, hogy ’78-ban Argentínában, ’82-ben Spanyolországban, urambocsá’ 1986-ban (!) még kinn voltunk a világbajnokságon. Mint ismeretes, a hatnullás szovjet zakót éppen harminc esztendeje Mexikóban mérték ránk.

Most, 2016-ban kinn vagyunk Franciaországban. Tegyük hozzá, időközben a mezőnyt huszonnégyesre bővítették. Ezzel együtt szurkoljunk a fiúknak, és örüljünk, hogy világversenyen újra nemzeti tizenegyünk is pályára léphet. A jó focit az EB egésze garantálja…