Bandi bácsi

Gyerekként féltünk nagyságodtól. Feszes, szigorú megjelenésed fegyelmet sugárzott, így a közeled-ben mi mindig „jó gyerekek” voltunk.

Pár év múlva előadásaidat hallgattuk a főiskolán. A táj és az erdő. Tisztán emlékszünk azokra a fóliákra, amiket bemutattál az írásvetítőn, lendületesen magyarázva a tudományt a fogékony hallgatók számára.

Később munkát keresve indultam az Arborétumba. Hideg tél volt, a kertet hó borította. Messziről hallottam, ahogy – ellentmondást nem tűrve – irányítottad beosztottaidat, akik csak álltak megrettenve, arcukon ugyanazzal a félelemmel, amire gyerekkoromból emlékeztem.

Igen, ez Te voltál. A hirtelen támadt harag, ami olyan hirtelen jött, amilyen gyorsan el is tűnt. Erős akaratoddal fenntartott precizitásod eredményeit a kert folyamatos fejlődése tükrözte.

Azon a téli napon bementünk az irodádba. Elmondtam, hogy az Arborétumban szeretnék dolgozni, erre Te hosszasan ecsetelted, hogy, s mint akarlak kitúrni az igazgatói székből. Ez a ’90-es évek elején volt. Nem értettem és most sem értem, de sosem mertem megkérdezni, miért gondoltad így.

Máshol dolgoztam sok-sok évet, amikor ismét az irodádban találtam magam. Ekkor már nem Te voltál az igazgató, meghallgatásra jöttem…

2008-ban, amikor az irodádba költözhettem, mindened ott volt. Szinte minden irat, dokumentáció, számos könyv és tárgy az arborétumi munkáddal, arborétumi életeddel kapcsolatban. Együtt néztük át jókat beszélgetve és már nem féltem Tőled.

Teltek az évek, programok, rendezvények, átadások. Büszkén hívtalak és Te örömmel jöttél. Dicsértél, ami lendületet adott a munkához.

November végi névnapjainkon egymást köszöntöttük, bohóckodva, jókat nevetve a vicceiden, ami mindenkor jellemzett Téged. Még tavaly is, amikor már a betegséged volt vicceid alapja.

Májusban még beszéltünk. Tervezted, hogy nyáron majd a családdal jöttök, de nem jöttetek…

Nem mertelek hívni, újra félni kezdtem…

Tudd meg, hogy csak arra fogok gondolni, amikor azt a kis mamutfenyőt hárman elültettük! Az a mamutfenyő sok száz évig élni fog és sok száz évig őrzi majd lelkedet, amit az Arborétum fái között hagytál. Ég Veled!