O’Neill: Utazás az éjszakába

A több ezres Nagy Róbert rajongói tábor szarvasi hölgyeinek legnagyobb örömére a néhány éve Budapestre került – most éppen Békéscsabán egy új Szécsi darabra készülő – közönségkedvenc színművész a felolvasószínházi műfajban Szarvason debütált. Ennek eredményeképpen nézők éppen csak a színpadon nem ültek.

Dósa Zsuzsa rendezőként ezúttal egy félelmetesen lélekdöngölős darabot választott: Eugene O’Neill Utazás az éjszakába című színművét. (Nálam ez olyannyira a Hosszú út az éjszakába címen rögzült, hogy csak sokadjára vettem észre a Cervinus szórólapján az eredeti címváltozatot. Egyébként a Hosszú út az éjszakába is másképp árnyalja a darab mondandóját, ahogy másképpen az eredeti is.)

Ha felvillantjuk a Nobel-díjas amerikai író hányattatott ifjúságát, azonnal megértjük, miért engedte színpadra szerzőnk kizárólagosan csak a halála után bemutatni. Mert a mű nem más, mint a szülői otthon problémákkal telt, tragikus világának „vérrel és könnyel” írt krónikája. O’Neill – apja bevándorolt ír színész volt – különböző katolikus középiskolák után egy évet hallgatott a princetoni egyetemen. Tanulmányait nem fejezte be. Ehelyett volt színész apja társulatában, matróz, aranyásó és újságíró. Kezdődő tüdőbaja pedig fél éves szanatóriumi kezelésre kényszerítette.

Más darabjaihoz hasonlóan e művében is fellelhetjük, hogy az érzések olykor biztosabb kalauzai az emberi életnek, mint a gondolatok. Szereplői az adott történelmi korszakban – de nézhetjük őket koroktól függetlenül is – hiteles, hús-vér emberek, akiknek a szenvedése nem ellenkezést, inkább mély együttérzést vált ki a nézőből. Mivel a világ egyre inkább bolondabb lesz – ezzel együtt tömegek nyúlnak a drogok adta pótcselekvések önpusztító-önámító fogyasztásához – ez a darab abszolút értelemben vett mai emberek története. A négy tagú család, apa Nádházy Péter, anya Jónás Gabriella, a két fiú Timkó János és Nagy Róbert négy kisiklott-kisiklatott embersors tökéletes tükre egyetlen nap időintervallumába keretezve. S amikor a kétszer 55 percbe sűrített darab véget ér, ténylegesen csak szánni tudjuk a Nádházy Péter által ragyogóan életre keltett apát, a Jónás Gabriella által ezúttal is élményszámba menő módon alakított anyát és a Timkó János által megformált idősebb fiút csakúgy, mint halálos beteg öccsét Nagy Róbert személyében. Leegyszerűsítve mondhatnók, három alkoholista férfiú és egy morfinista anya lép elénk természetesen négy más és más indítottságú karakterként. Akiket minden gyarlóságok mellett szánunk álmaik elvetéséért, de szánunk azért is, mert érezzük, hogy az ő bakancslistájuk se együtt, se külön nem fog már teljesülni soha.

Összességében az előadás egésze azért lélekdöngölő, mert minden felvetett probléma és kérdése ott vibrál a mai családok életében. Kinek-kinek többé vagy kevésbé.

A négy főszereplő – kiegészülve a röpke pillanatokra belépő Dósa Zsuzsa mint házvezetőnő személyével együtt – színművészünk ragyogó összteljesítménye kapcsán örökre emlékezetes marad számunkra. Olyannyira, hogy a jövőben számíthatunk azért arra, hogy ez a remekmű nálunk is nagyszínpadi bemutatót érjen meg.