Diáksport, Labdarúgás, Sportsarok

Szarvason maradt a Székely Kupa

Folytatva a hagyományt, az idei tanévben október 24-én került megrendezésre Székely Kupa kispályás labdarúgó torna, amelyen 6 középiskolás csapat versengett a kupáért, az érmekért és a különdíjakért.


A Gyulai Szakképzési Centrum iskolái közül képviseltette magát:

  • az Ady Endre-Bay Zoltán Szakgimnázium és Szakközépiskola Sarkadról,
  • a Harruckern János Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Gyuláról,
  • a Kossuth Lajos Szakgimnázium, Szakközépiskola és  Kollégium Orosházáról,
  • a házigazda Székely Mihály Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium csapata mellett évek óta résztvevője a Székely Kupának a szarvasi a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium csapata is.

Az ünnepélyes megnyitón Ozsváth Zsuzsanna igazgató asszony köszöntötte a csapatokat, majd egy „Hajrá Székely” –el kívánt sportszerű küzdelmeket. Nyári Mihály a versenybíróság elnöki ismertette a sorsolás eredményét, a lebonyolítás menetét.

A hat csapat két hármas csoportban kezdte meg a küzdelmeket Oravecz József, és Gyekiczki István játékvezetők felügyelete mellett. A helyosztó mérkőzések után iskolánk csapata a bronzéremért vívott meccsen legyőzte a szarvasi gimnázium csapatát, így a fiúk egy kis pihenő után a döntő mérkőzésre hangolódhattak. A döntő másik résztvevője az orosházi Kossuth Lajos Szakgimnázium és Szakközépiskola csapata, akik a gyulaiak legyőzésével kerültek a döntőbe.

A sportcsarnok szinte zsúfolásig megtelt, hangos szurkolás mellet a rendes játékidő letelte előtt három perccel Viszkok Dániel bomba góljával megszerezték a vezetést, és a végső győzelmet is a székelyes fiúk.

A csapatkapitány boldogan vette át a kupát Ozsváth Zsuzsanna igazgatóasszonytól.

A győztes csapat tagjai: Szappanos Ármin, Urbancsok Ákos, Tóth Patrik, Tasi Kristóf, Viszkok Dániel, Oberna Zsolt, Koncz Boldizsár, Egri Károly, Pecznyik Gábor, Romhányi Domonik, Tóth Domink, Galáth Martin.

A torna végeredménye:

  • Székely Mihály Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Szarvas
  • Kossuth Lajos Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Orosháza)
  • Vajda Péter Evangélikus Gimnázium (Szarvas)
  • Harruckern János Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Gyula)
  • Ady Endre-Bay Zoltán Szakgimnázium és Szakközépiskola (Sarkad)
  • Harruckern János Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium –Híd (Gyula)

Különdíjat kapott: a legtechnikásabb játékos, Bogár Patrik az orosházi iskola tanulója. A legjobb kapus a sarkadi Puskás Patrik lett, a gólkirályi címet pedig a székelyes Szappanos Ármin kapta.

A Székely Kupa kispályás labdarúgó torna már hagyományosan egy közös ebéddel zárult.

Köszönetet mondunk Nyári Mihálynak, aki a versenybíróság elnöke volt, valamint Oravecz Józsefnek és Gyekiczki Istvánnak a mérkőzések vezetéséért.

A rendezvényt a Gyulai Szakképzési Centrum mellett Szarvas Város Önkormányzata támogatta, amit ezúton is köszönünk.

Kereszturszky János, az Iskolai Sportkör vezetője