Sziréna

Talált bankkártyával akartak pénzhez jutni

Jogosulatlanul megszerzett elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel elkövetett csalás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában próbára bocsátás intézkedés alkalmazására tett indítványt egy 39 éves büntetlen előéletű öcsödi férfival és egy 37 éves, szintén büntetlen előéletű öcsödi illetőségű, de budapesti tartózkodású nővel szemben, akik egy talált bankkártya felhasználásával akartak pénzt felvenni.


A terheltek között a vádbeli időben szerelmi kapcsolat volt, együtt jártak egymással. A nő 2021. július 24-én, délelőtt Öcsödön szállt fel a Kecskemét-Szarvas között menetrend szerint közlekedő autóbuszjáratra, ahol az egyik ülésen talált egy otthagyott pénztárcát, amelyet jogtalan eltulajdonítási szándékkal magához vett. A pénztárcában személyes iratok, 60.000.-Ft készpénz és egy bankkártya volt. A nő Békésszentandrásig utazott, ahol a buszmegállóban találkozott a barátjával, és megmutatta neki a talált pénztárcát. A nő – akinek korábban nem volt bankkártyája és nem tudta, hogy azzal hogyan kell pénzt felvenni – rávette a férfit, hogy kíséreljen meg a pénztárcában lévő bankkártyával pénzt felvenni. A pénztárcában volt egy papírcetli is, amire egy 4 számjegyből álló számkód volt írva. A férfi a nő felhívására Szarvason több ATM automatából kísérelt meg készpénzt felvenni a bankkártya segítségével, esetenként 50.000.-Ft vagy 100.000.-Ft összegben, de mivel a PIN kód hibás volt, nem járt eredménnyel. Az eredménytelen pénzfelvételi kísérleteket követően a bankkártyát a férfi visszaadta a nő részére, amit ő betett a pénztárcába, majd azt eldobta. A pénztárcában lévő iratok és készpénz eltulajdonítása miatt a nővel szemben külön eljárás van folyamatban.