FRISS
A harmadik és negyedik helyezettek találkozójára került sor a hétvégi vármegyei rangadón a női NB II-es kézilabdásoknál.
Folytat …Nyolcadik alkalommal került megrendelésre a „SZARVASÉRT” Alapítvány szervezésesében a térségi irodalmi verseny, amely ebben az évben „MÁTYÁS KIRÁLY MESÉI” címen került meghirdetésre. Ez azt jelentette, hogy bármilyen Mátyás király mesével vagy meserészlettel nevezhettek a versenyzők. A mesemondó verseny évek óta nagy népszerűségnek örvend és a helyszíne már hagyományosan, 2023. november 10-én is, a GySzC Székely Mihály Szakképző Intézmény könyvtára volt.
Nyolcadik alkalommal került megrendelésre a „SZARVASÉRT” Alapítvány szervezésesében a térségi irodalmi verseny, amely ebben az évben „MÁTYÁS KIRÁLY MESÉI” címen került meghirdetésre. Ez azt jelentette, hogy bármilyen Mátyás király mesével vagy meserészlettel nevezhettek a versenyzők. A mesemondó verseny évek óta nagy népszerűségnek örvend és a helyszíne már hagyományosan, 2023. november 10-én is, a GySzC Székely Mihály Szakképző Intézmény könyvtára volt.
Folytat …Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt a Gyulai Járási Ügyészség vádirata alapján 1 év 6 hónap, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélt előkészítő ülésén a Szarvasi Járásbíróság egy 27 éves büntetlen előéletű gyomaendrődi férfit, aki tavaly nyáron Gyomaendrődön okozott halálos kimenetelű közlekedési balesetet.
Folytat …A beruházás előre haladtával változatlanul széles közérdeklődés kíséri a Kacsa-tó projekt munkálatait. Így érthető módon a november 14.-i sajtónyilvános rendezvényen, a színes médiapaletta szereplőin kívül szép számú lakossági érdeklődő jelent meg.
Folytat …Eltűnés miatt körözött lányt találtak meg 2023. november 13-án a Szarvasi Rendőrkapitányság járőrei.
Folytat …A Gál Ferenc Egyetem Gyakorlóintézményében a nyár folyamán több mint száz ablak maradt nyitva… Biztos, ami biztos!
Folytat …Papírforma szerint normál műszaki átadásnak kellett volna megtörténnie az Erzsébet-ligeti Pavilonnak november 9-én. A projekt készültsége, mint az alábbi „status quo” összegzés is érzékelteti, 98%-os. Ám a kivitelező cég ténykedésében meglepő hiányosságok mutatkoznak.
Folytat …A héten megrendezésre került a diákolimpia megyei fordulója, ahonnan a győztesek jutottak tovább az országos döntőbe. A Demeter Lehel ASE egyesületéből öt játékos vehetett részt a versenyen igazolt, illetve nem igazolt kategóriában.
Folytat …Háztetőre szakadt egy faág tegnap délelőtt Kondoroson, az Andrássy utcában.
Folytat …November 7-én két bejelentés is érkezett a katasztrófavédelemhez Szentes környéki közúti balesetekről.
Folytat …