FRISS
Neil Simonról minden túlzás nélkül elmondható, hogy a szórakoztató színdarabok koronázatlan királya, Marvin Hamlisch pedig az amerikai színpadi és filmzene – minden létező díjjal kitüntetett – briliáns alkotóművésze.
Folytat …Néhai id. Kepenyes György, a Don-kanyar poklát személyesen megjárt szarvasi katona még 1993-ban kezdeményezte az evangélikus Ótemetőben álló Doni emlékmű felállítását. A döbbenetes hatású acélszobor a világhírű – Mexikóban élő – szobrászművész, Kepenyes Pál alkotása.
Folytat …Miközben 2013-2014 között meredeken nőtt a Szarvason eltöltött vendégéjszakák száma, évről évre több a visszatérő vendég az ország egyik legszebb vízparti régiójában.
Folytat …A Gallicoop Zrt., a Pioneer Hi-Bred és a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. vezeti 2014-ben is Szarvas város nagyadózói rangsorát.
Folytat …Új évkezdet lévén, január 9-én a Jobbik Magyarországért Mozgalom szarvasi alapszervezete is megtartotta első 2015-ös sajtótájékoztatóját.
Folytat …A Bárka szerkesztősége évzáró szerkesztőségi ülésén tavaly is eldöntötte, hogy a hosszú évek óta tartó eredményes együttműködés és az idei publikációk alapján kik lesznek a 2014. év Bárka-díjasai.
Folytat …Több száz méteren torlódott a sor Kunszentmártonnál, a reggeli baleset miatt. Az úton rekedteknek kényszerű várakozást jelentett a helyszínelés és a mentés, a nagy hidegben nem tudták folytatni útjukat.
Folytat …A szarvasi Székely Szakképző Iskola Ökoiskola címet kapott.
Folytat …A békéscsabai irodalmi estek vendége volt a napokban Harencsár László nyugállományú alezredes. Az egykor Szarvason szolgálatot teljesítő tűzoltó 2007 óta ír. Meséi, versei jelentek meg, újságcikkeit helyi és országos lapok is publikálták.
Folytat …Hosszú évek karitatív akciói után 2014 elején gondolta úgy az Ótemplomi Evangélikus Gyülekezet az Ótemplomi Szeretetszolgálattal közösen, hogy Vízkereszttől kezdődően a böjti időszak végéig elindítja „Angyali segítség az Ótemplomból” című akciósorozatát.
Folytat …