FRISS
1934 karácsonyán mutatták be a Gaál Béla rendezte filmet, amely a Hyppolit párjaként meghatározta a ’30-as évek magyar filmgyártását. Erre egy jellemző adat: 1934-39 között 75 meseautó-sémájú vígjáték készült.
Folytat …Péntek délután minden elemében látványos megnyitóval indult a Vízi Színházban az Allianz Sportnapok vasárnapig tartó gazdag rendezvénysorozata.
Folytat …A Városrehabilitációt érintő néhány helyszínt tekintette meg a Képviselő-testület csütörtöki soros ülését megelőzően. A rendkívül látványos rendhagyó séta Hodálik Pál alpolgármester vezényletével történt.
Folytat …A június 28.-i, péntek déli műszaki átadással ünnepélyes pillanatához érkezett a Városrehabilitáció.
Folytat …Szarvasi Vízi Színház – Zerkovitz–Szilágyi: Csókos asszony – a Veszprémi Petőfi Színház előadása
Szamócatalálkozó a szarvasi SZIE Gyakorló Intézményben
Bemutatkozik Szarvas a szarvasi Civil Házban
Májusban állították rendszerbe Békés megyében az új katasztrófavédelmi mobil labor járművet, miután a rajta szolgálatot teljesítők megfelelő képzést kaptak.
Folytat …Június 24-én, hétfőn délelőtt tartotta tanévzáró ünnepségét a Székely Mihály Intézmény Szakképző és Szakközépiskolája az Alkotmány utcai sportcsarnokban.
Folytat …A Katolikus Kör előadássorozata a Tessedik Múzeumban, Zatykó László ferences szerzetes, pap-nevelő előadása
Kettős művészeti tárlat Szarvason
Szarvasi Vízi Színház – Zalán Tibor: Hetvenhét című mesejátéka