Az Úr 1687. éve a pogány elleni küzdelmek krónikájában a sorozatos győzelmek esztendejének számít. S ahogy zsugorodik a félhold uralta terület, ezzel együtt nőttön nő Bécs mérhetetlen önkénye a visszafoglalt területeken. Velence bécsi követe ezt írja urának, a dózsénak: „Magyarországot az örökös tartományoknak áldozzák fel.”

Ezerötszázhatvanhat Szent Iván havának ötödik napján megdördülnek Arszlán pasa, budai beglerbég ostromágyúi Palota vára alatt. A pasának jó tízezernyi serege hullámzik itt, besliák, delik, janicsárok, aszabok, ulufedzsik, szpáhik, topcsik vegyesen. Négy nehéz ostromágyúval és négy kisebb skorpió ágyúval szállta meg a török Palotát.

Így jön el az 1593-as esztendő. Hasszán boszniai pasa huszonkétezres seregével ostrom alá fogja a Zágráb megyei Sziszek várát. Ám a fölmentő seregektől vereséget szenved. Innen számítják a hosszú háborúnak is nevezett tizenöt éves háborút. Mindez még Szent Iván havában történik. Több mint húszezer török fogja gyűrűbe a várost. Gyurák Balázs és Finticz Mátyás várnagyok keményen védekeznek. Finticz elesik, végre az ostrom tizedik napján megjő Erdődy Tamás felmentő serege. Nyolcezres hadával szétveri Szinán háromszoros túlerejét. A véres csatában a magyar huszárok levágják Hasszánt, levágják a szultán unokaöccseit, a Száva véresen sodorja halottait. Ilyen vereséget rég mértek törökre. Egyszercsak híre jön, hogy Tiffenbach császári vezér Szarvast akarja lerohanni. Erre a gyulai és csongrádi törökök hatalmas sereget küldenek a szarvasi vár megsegítésére. Így jön el a tél.

Szent Iván hajnalán lágy kölyökszellők cirógatják a budai hegyoldalakat. Az éjszaka viszonylag csendben telt a keresztény táborban. Azt tartják a népek, a Szent Iváni tűz megvéd a köd, jégeső és a dögvész ellen. No meg elősegíti a jó termést. Gyermekek, ifjak csontot gyűjtenek, a szemetet összeszedik, abból raknak tüzet.

Történt még az Úrnak 1329-es esztendejében, hogy Bánd hegyesdi várnagy birtokrészét visszaadták Károly Róbert királyunknak. Bánd mester egyezségre lépett Ajkai Jánossal és Ajkai Szilveszterrel. Eltelt néhány évtized és a királyi vár a Peleskei családé lett.

Harcos idők jönnek. 1580-tól alig akad az Úrnak olyan esztendeje, hogy a királyi végvárak – Tokaj, Kálló, Eger – csapatai ne tennének kísérletet Békés és Szarvas palánkjainak elpusztítására. Ahogy a Krónikás írja: „A hódoltság korában a portyázást is mezei munkának hívják. Ez a mezei munka, vagyis a portyázás – amint a hideg melegre tért – nagyobb erővel s több kedvvel indult meg, mint a szó szoros értelmében vett mezei munka. A papíron békesség volt ugyan, de a valóságban a szünet nélkül való csatázás, száguldás, lesvetés, várszállás, várütés, útállás járta. A vitézek hajlandósága a harcra sarkantyú nélkül is mutatkozott. Nem kellett őket hajtani a hadra: örömmel siettek oda, ahol a kardvég és a golyó utat nyitott a másvilágra. Nagy bizodalmuk vitte őket a harcra: mindegyik hitte és remélte, hogy neki szolgál majd a szerencse, és hírnév meg bő zsákmány kíséri a vállalkozást. Hogy kárára fordul-e a dolog, azt senki sem latolgatta. Mindegyik vakon vitte a szerencse, hol sikerre, hol veszedelemre. A harc csak füvelés meg aratás idején szünetelt. De amint a kéve-gabonát kalangyába rakták, vagyis amint a takarítás ideje elmúlt: a csaták azonnal szállongni kezdenek. Kezdődik a vitézek mezei munkája!”

Izabella és fia, János Zsigmond három keserves esztendőt tölt Lengyelországban. A siralmasan koldussá lett Oppelnből futott királynéasszonyom fivéréhez, Zsigmond Ágosthoz. Két év Krakkóban. Végül 1555. esztendejének Böjtelő havában a magyar határhoz közeli Sanok várába költözik. Hű lengyel lovagjai, különösen a délceg Nisovszki Szaniszló uram valósággal körülrajongják Izabellát.